Idén februárban jelentette be az Index, hogy távozik a Síkideg nevű podcastjának két készítője, Linczényi Márkó és Turai Barna. Már akkor arról hallottunk iparági pletykákat, hogy hamarosan Linczényi is a 9 év után visszatérő Heti Hetes stábjának egyik arca lehet.
Most ezt azóta az RTL is megerősítette. Facebook-oldalukon azt írják, hogy Linczényi Márkó is tagja lesz a választások után Heti Hetesnek.

Az RTL oldalán bejelentették azt is, hogy Vadon Jani is csatlakozik a Heti Heteshez.

Fotó: Szabó Gábor
Az már korábban kiderült, hogy a műsorban szerepel majd Hajós András, Majka, Thuróczy Szabolcs és Hevér Gábor is, a műsorvezető pedig Nagy Ádám lesz. Az elmúlt napokban jelentették be azt is, hogy két nő, Parti Nóra és Fancsikai Eszter is a szerepel majd a műsorban.
Mint arról beszámoltunk, a főszerkesztői feladatokat Rényi Ádámra bízták, aki Karácsony Gergely főpolgármester sajtósa volt korábban, de az RTL sem ismeretlen terep számára, hiszen volt már a tévétársaság pr-vezetője is. Az elmúlt időszakban novellistaként is ismert.
A Heti Hetest 2017 februárjában szüntette meg az RTL vezetése.
A 9 év kihagyás után visszatérő Heti Hetest április 12-én, urnazárás után kezdik el sugározni – utóbbi miatt közéleti vita is kirobbant, többen ugyanis megalkuvásnak tartják, hogy az RTL csak akkor tűzi képernyőre a politikai talkshow-t, amikor már nincs politikai jelentősége – Kolosi Péter tartalomért felelős vezérigazgató-helyettes szerint ugyanakkor nem Rogán Antalnak akarnak ezzel az időponttal kedvezni.
Hajós András Puzsér mellé állt a Heti Hetes ügyében – a híresség óriási kockázatot vállal ezzel
Még több hír érhető el a Media1-en. Megtalálhat minket Facebookon is. Feliratkozhat napi hírlevelünkre is.Az RTL bejelentette az Éttermek csatája premierjének időpontját – itt az előzetes is