Csengery-díjak átadása a Budapesti Városházán

Karácsony Gergely újságírókat tüntetett ki – a Szabad Európa és D. Tóth Kriszta is a díjazottak között

A budapesti Városházán adták át hétfőn a Csengery Antal-díjat. Ismert tévés műsorvezető és bezárt szerkesztőség is szerepel a díjazottak között.

A Szabad Európa szerkesztősége, D. Tóth Kriszta és a WMN, valamint Fáy Miklós kapta idén a Csengery Antal-díjakat, amelyeket a magyar sajtó napjának alkalmával adott át Karácsony Gergely budapesti főpolgármester.

A Karácsony a Facebook-oldalán lévő bejegyzésében idézi Szemere Bertalan egykori belügyminisztert:

„Ott, ahol szabad sajtó van, a közvélemény tévelyeghet, de el nem tévedhet.”

Karácsony Gergely hangsúlyozta:

„A mostani sötét és viharos időkben különösen szükségünk van olyan világítótornyokra, amelyek segítenek nekünk tájékozódni, hogy el ne tévedjünk. Legyen szó valódi hírekről, amelyek megtörik a propaganda monotonitását, az elesettek, a sérülékeny csoportok hangjának felhangosításáról, vagy épp Budapest szabad és sokszínű kultúrájának elemzéséről. Bízom benne, hogy hamarosan már féltő aggódás nélkül, felhőtlenül ünnepelhetjük majd a magyar sajtó napját. Gratulálok Budapest új Csengery Antal-díjasainak!”

„Fogyatékos maga?” – így dobta ki a HVG stábját a Békemenetről Kubatov embere

Hivatalos: megszűnik a Szabad Európa Romániában és Bulgáriában – további bezárások és elbocsátások is jöhetnek

Újabb elbocsátás az ATV-nél – egy ügyvéd szerint akár munkaügyi per is lehet belőle

Az Alkotmánybíróság szerint mégis rendben van, hogy a Fidesz propagandalapjaként működik a közmédia Facebook-oldala

Átadták a MÚOSZ sajtónapi díjait – Németh Péter, Vörös Szabolcs és a Házon kívül szerkesztősége is elismerést kapott

Még több hír érhető el a Media1-en. Megtalálhat minket Facebookon is. Feliratkozhat napi hírlevelünkre is.

Borító: Csengery-díjak átadása a Budapesti Városházán, 2026. március. 16-án. Fotó: Merész Márton

Ne maradjon le a híreinkről, iratkozzon fel a Media1 napi hírlevelére!

Mielőtt távozna...

Kérje ingyenesen napi hírlevelünket és naponta elküldjük e-mail fiókjába a legfrissebb híreinket!

Adatvédelmi beállítások