Mogács Dániel, a Viasat6-on látható Bolondok hajója kapitánya a műsor egyik jelenetében

Mogács Dániel: Az élet akkor kezdődik, amikor kiszámíthatatlanná válik

A Bolondok hajója kapitányával interjúztunk a Media1 Podcastban.

A Media1 Podcast vendége volt Mogács Dániel humorista. Elsősorban a Viasat6-on indult televíziós műsoráról, a Bolondok hajója című improvizációs show-ról beszélgettünk, de több más érdekesség is szóba került. Hogyan lehet a semmiből egyetlen óra alatt történetet teremteni? Miért vállalják a nézők és a szereplők, hogy „utaznak” egy bolond kapitány mellett? És vajon milyen kockázatokkal jár, ha az improvizáció egy kereskedelmi tévé képernyőjén jelenik meg?

A beszélgetésből kiderül, hogyan épül fel a műsor, milyen kihívásokat jelent a színház és a televízió közötti átjárás, és az is kiderül, miért lett a cím Bolondok hajója. Szóba kerültek egyéb témák is, például, hogy a YouTube inkább egy jó lehetőség vagy inkább egy kihívás. Röviden még Kálmán Olga volt műsorvezető és Mogács Dániel elhíresült interjúját is érintettük.

A beszélgetést meghallgathatják a Media1 podcastban audio változatként, valamint kísérleti jelleggel videós változatban is.

Az interjú videós változata:

 

Audio változat:

 

Amennyiben még nem tette, iratkozzon fel a Media1 RSS csatornájára, hiszen így nem marad le a legújabb tartalmainkról! Ha csak a podcastra kíváncsi, feliratkozhat Spotify és iTunes csatornáinkra is. A Media1 podcast- és rádióműsorával többek között az alábbi rádiókban is találkozhat minden héten:
  • Budaörs Rádió (Budapest FM 104,8 MHz)
  • Balaton Rádió (Siófok FM 88,7 MHz)
  • Alpha Rádió (Székesfehérvár FM 88,9 MHz)
  • Maxi Rádió (Gyöngyös FM 92,4 MHz)
  • Mega Rádió (Békéscsaba FM 98,4 MHz, Orosháza FM 90,2 MHz, Gyula FM 90,5 MHz)
  • Csaba Rádió (Békéscsaba FM 88,9 MHz)
  • Radio-B (online rádió)
  • Hobby Rádió (online rádió és egyes kábelszolgáltatók set-top-boxain)
  • Radio N Café (online)
  • Pannónia Rádió (online)
  • Menő Rádió (online)
Még több hír érhető el a Media1-en. Megtalálhat minket Facebookon is. Feliratkozhat napi hírlevelünkre is.
Borító: Mogács Dániel a Bolondok hajója egyik jelenetében. Fotó: Sághy Tímea

Ne maradjon le a híreinkről, iratkozzon fel a Media1 napi hírlevelére!

Mielőtt távozna...

Kérje ingyenesen napi hírlevelünket és naponta elküldjük e-mail fiókjába a legfrissebb híreinket!

Adatvédelmi beállítások