„Mától újra velünk dolgozik Lovas Gergő volt kollégánk. Gergővel éveken át dolgoztunk együtt az Indexben, ahol a szerkesztői feladatok mellett a sportrovatot is vezette, majd együtt indítottuk el a Telexet, itt szerkesztőként, majd főszerkesztő-helyettesként is segítette a lap fejlődését. Az elmúlt időszakban a 444-ben volt főszerkesztő-helyettes, július 1-től azonban újra a Telexben folytatjuk vele a közös munkát”
– írja a Telex.
Lovas Gergő bő két évvel ezelőtt, 2023 tavaszán mondott fel a Telexnél és ment át a 444-hez. Idén februárban derült ki és írta meg a Media1, hogy távozik a 444-től, ahol távozása után három főszerkesztő-helyettes helyett kettővel folytatták tovább ezután a működést.
A Telex tájékoztatása szerint Lovas Gergő a newsroom vezetése mellett az ügyeleti rendszer átalakításán is dolgozik majd, hogy még gördülékenyebben működjön a szerkesztőség. Emellett olyan nagyobb, a Telex egészét érintő feladatokban is számítanak rá, mint a választási időszak megszervezése vagy annak átgondolása, hogyan tudja a Telex a legjobban eljuttatni a tartalmait az olvasókhoz.
Kiderült, hol folytatja a Blikk volt főszerkesztője, Kolossváry Balázs
Az RTL belső információi egy Fidesz-közeli cégnél landoltak – szenzitív adatokhoz is hozzáfértek
Történelmi váltás a Deutsche Welle élén: először neveztek ki nőt a német közmédia főigazgatójának
Még több hír érhető el a Media1-en. Megtalálhat minket Facebookon is. Feliratkozhat napi hírlevelünkre is.Távozott Király Anita, a Portfolio Csoport operatív igazgatója