Szomszédok

Tényleg folytatást kap a Szomszédok?

25 éve lesz idén, hogy véget ért a Szomszédok című teleregény, amely 13 éven át volt látható az MTV1-en. Bujtás János, az egyik rendező a minap arról beszélt, hogy most már ki meri jelenteni, hogy az összes akadály elhárult a folytatás elől. Ugyanakkor Bujtás szavaiból az is kiderül, hogy egyelőre még nem tudott megegyezni erről egyetlen csatornával sem. Utóbbi miatt sem árt óvatosan viszonyulni a témához, hogy tényleg látható lesz-e a valaha folytatás, főleg, hogy ez nem először merül fel.
Mediamap közterületi médiafoglaló rendszer

Újjászületik a közterületi reklám

A MediaMap platformja megszünteti az Out-of-Home (OOH) piac legnagyobb akadályait: az áttekinthetetlenséget és a bonyolult foglalási folyamatokat. Felhasználóbarát térképes felületével, készletinformációival és aggregált kínálatával a kisebb és közepes vállalkozások versenyképes pozícióba kerülhetnek a fogyasztók figyelméért folytatott harcban. (x)

Tovább a részletekért »

Bujtás János rendező a Facebook-oldalán tett közzé egy bejegyzést, amelyben arról ír, hogy azon dolgozik, hogy a közeli jövőben realitássá váljon, hogy folytatódjon a Szomszédok című teleregény.

A Blikknek Bujtás ennél is erősebbet mondott. Azt mondta, hogy most már ki meri jelenteni, hogy „az összes akadály elhárult a folytatás elől, a háttérben már íródik, körvonalazódik a történet folytatása”, és már jónéhány színésszel egyeztetett, és elmondhatja, lelkesek és partnerek abban, hogy a Szomszédok újra képernyőre kerüljön, „Már csak az a kérdés, hogy melyik csatornán, mert az MTVA nem kér belőle. Hogy miért, abba most ne menjünk bele, nekem és nekünk az a feladatunk, hogy megtaláljuk a megfelelő helyet, ahol a nézők újra láthatják egykori kedvenceiket, no meg a »leszármazottjaikat«” – tette hozzá Bujtás. (Annak idején a Magyar Televízió volt a sorozat megrendelője.)

A 71 éves rendező Facebook-oldalán arról is írt, hogy 2025 fontos évforduló, hiszen 25 éve lesz, hogy 13 év után véget ért a Szomszédok a képernyőn, ezért is dolgozik azon, hogy még idén folytatást kapjon a sorozat.

Bujtás János teljes bejegyzése:

„2025 fontos évforduló szinte minden szempontból.
25 éve lesz, hogy véget ért a Szomszédok teleregény, amely 13 éven át sok milliós nézettséggel egy kicsit mindegyikőnk második családja lett.
Egy kicsit összekötött bennünket, egy kicsit kibeszéltük a történéseket, egy kicsit boncolgattuk a napi életünket, egy kicsit szomszédai lettünk egymásnak 13 évre.
Sokan dolgoztunk a sikerért, Bernát László, aki megálmodta és kitalálta a sorozatot, Horváth Ádám, aki felkarolta az ötletet és teleregény formában megvalósította a produkciót, és összehozott egy kiváló alkotó csapatot (nagy és különleges lehetőség, hogy a rendezői munkámmal részese lehettem), kiváló szakmai stábot vezetett, és fantasztikus művészeket választott, akik szerintem valamennyiünk szívéhez nőttek.
Bár hivatalosan lekerült a képernyőről a 3 család története 25 évvel ezelőtt, de képernyőn kívül ma is zajlik a teleregény. A közös életünk.
Nem kellett volna megszűnnie. Igazi televíziós truvaj lenne, ha ma is folytatódna. Ha leképeztük volna az elmúlt 25 évet, minden bajával, őrületével, örömével és sikereivel.
2010-ben beszéltünk Ádámmal a lehetséges folytatásról. Akkor már beteg volt és azt kérte, mivel nem tud már érdemben hozzájárulni az alkotó munkához, amíg él, ne nyúljunk a sorozathoz. Megértettem és elfogadtam.
Ma egyre inkább azt érzem, folytatni kell. Igen, sokan már nem élnek, már nem lehetnének szereplői a sorozatnak, de az az élet szimpla törvényszerűsége, a nagypapák, nagymamák, barátok elmennek, és az életet folytatják az utódok, új barátok, új nagypapák és nagymamák, akiknek a történetében tovább élnek azok, akik már elmentek.
Lehetne a Szomszédok az a produkció, amit „mindnyájan írunk és alakítunk”, lehetne egy olyan közös játék, amiben mindenki megtalálhatja azokat a lehetséges megoldásokat az élete szempontjából, amik ma is fontosak, lehetne az a mindennapi (heti) félóra, amiben összeadnánk az ötleteinket, vágyainkat, javaslatainkat, és egy igazi nagy családdá érnénk össze a közös boldogulásunkért.
Dolgozom azon, hogy a közeli időben realitássá váljon a folytatás.
A családfák terebélyesedtek, az életünk ma legalább akkora merítési lehetőség, mint a 90-es évek. Sok minden megváltozott, másként kommunikálunk, másként tartjuk a kapcsolatot, másként öltözünk, utazunk, beszélünk, más a stílusuk, megváltoztak a társadalmi szokásaink, az elvárásaink, de az élet zajlik tovább.
S talán tartozunk annyival az elődöknek, hogy folytassuk, és tartozunk annyival az utódoknak, hogy közös regényként tovább görgessük a teleregényt, talán örök kortörténetként…
Boldog 2025-ös évet mindenkinek.”

Ez pedig Bujtás a Blikknek adott nyilatkozata:

„Most már ki merem jelenteni, hogy az összes akadály elhárult a folytatás elől. A háttérben már íródik, körvonalazódik a történet folytatása, s már jónéhány színésszel egyeztettem, s büszkén mondhatom, lelkesek és partnerek abban, hogy a Szomszédok újra képernyőre kerüljön” – mondta az egyik rendező, Bujtás János. „Már csak az a kérdés, hogy melyik csatornán. Merthogy az MTVA, amelyen annak idején sugározták, nem kér belőle. Hogy miért, abba most ne menjünk bele, nekem és nekünk az a feladatunk, hogy megtaláljuk a megfelelő helyet, ahol a nézők újra láthatják egykori kedvenceiket, no meg a »leszármazottjaikat«. Lehet hogy furcsa amit mondok, de a Szomszédok soha nem ért véget, a háttérben zajlott az élet, a sorozat különböző családjainál, szereplőinél és mi készítők most úgy tudunk újra bekapcsolódni, hogy aktualizálva szórakoztassunk. Hiszek benne, hogy az esetleges folytatás legalább olyan sikeres lesz, mint a korábbi részek. Nekem megadatott, hogy nagyjából százötven részt rendezhettem annak idején, felejthetetlen élményeket gyűjtve. Imádtuk a közös munkát, olyan sztoriban volt részünk, mint például amikor három fiatalember betört a Gazdagréti ABC-be, nem sokkal később kaptunk egy levelet a Belügyminisztériumból, hogy ejnye-ejnye milyen példát mutatunk mi az ország lakóinak. Állítom, érdemes lesz folytatni mindezt heti egy résszel, és 2025 elhozhatja mindezt.”

Nemcsák Károly, az egykori főszereplőt, Vágási Ferit alakító színész, a József Attila színház igazgatója némiképp kétkedően nyilatkozott a bulvárlapnak a Szomszédok folytatását illetően:

„Tudom, vannak tervek a folytatásra, de én bármennyire is szeretettel gondolok vissza a sorozatra, azt kell mondanom, nincs értelme újra belevágni. Annyira megváltozott körülöttünk a világ, s az életünk. Persze nem szeretnék elvetni semmit, mert nekem Vágási Feri, az a karakter az élet ajándéka volt. Büszke Vagyok Vágási Ferire, és arra is, hogy ezt a karaktert, no meg a többit is ránk, szereplőkre írták. Jó kimondani, hogy ebben a sorozatban még valódi színészek dolgoztak, nem afféle magamutogató celebek, akiket lépten-nyomon lehet látni ilyen-olyan műsorokban. A Szomszédok maga volt az élet, a mi gondjainkkal, bajainkkal, örömeinkkel, vágyainkkal. Valamennyien dolgoztunk színházban, de így is alig vártuk, hogy kéthetente újra összejöjjünk és együtt forgassunk, remek csapat volt, kiváló alkotógárda. Talán nem nagy szavak ezek, de valóban maradandót alkottunk a magyar televíziózás történetében…”

Nem az árt óvatosság a Szomszédok 2.0 kapcsán

Ha azt az amúgy valójában nem jelentéktelen kérdést, hogy valamelyik csatornával még meg kell egyeznie Bujtásnak a folytatásról, valahogy meg tudja oldani a rendező, és tényleg elkezdik forgatni a „Szomszédok 2.0-t”, arról a Media1-en még beszámolunk. Ez egyébként többször felvetődött már az elmúlt években, ezért sem árt fenntartásokkal kezelni a címben szereplő kérdést.

Néző talán lenne rá

A Mészáros Lőrinc-közeli Life TV-n egyébként 2019 végén Szomszédok emlékadást sugároztak, 2023-ban pedig a Gulyás Márton fémjelezte Partizán nevű YouTube-csatornán karácsonyi különkiadás készült a sorozathoz kapcsolódóan, amely több egykori színészt is felvonultatott. Ezt a YouTube-on már 728 ezren indították el, ami arra utal, hogy valószínűleg lenne érdeklődés a sorozat folytatására is, talán még úgyis, hogy a sorozat sok népszerű sorozata már nem él, így a szereplőgárda már nem lehetne azonos.

Ez pedig Nemcsak Károly elhíresült jelenete a Szomszédok hőskorából:

 

 

 

Egy 14 éves fiú elleni szexuális visszaélésért elítélt férfi volt a Barátok közt és a Szeress most! egyik vezető írója – az RTL-nek egyetlen szava sincs az ügyhöz?

Visszatér a Barátok közt az RTL-en

2024-ben is alulmaradt az RTL a TV2-vel szemben a nézettségi versenyben – mutatjuk a Nielsen-adatokat

Még több hír érhető el a Media1-en. Megtalálhat minket Facebookon is. Feliratkozhat napi hírlevelünkre is.

Ne maradjon le a híreinkről, iratkozzon fel a Media1 napi hírlevelére!

Mielőtt távozna...

Kérje ingyenesen napi hírlevelünket és naponta elküldjük e-mail fiókjába a legfrissebb híreinket!

Adatvédelmi beállítások