Ismét Finnország budapesti nagykövetsége adott otthont a TI Magyarország 2024. évi, 12. oknyomozói mentorprogramjának ünnepélyes, díjátadóval egybekötött záróceremóniájának. Az eseményen egybegyűlteket Martin József Péter, a TI Magyarország ügyvezető igazgatója mellett az idei oknyomozó mentorprogramot támogató nagykövetségek képviselői köszöntötték. A felszólalók – a házigazda Finnország budapesti Nagykövetsége képviseletében Pertti Anttinen nagykövet, valamint Diana Madunic, Svédország budapesti nagykövete, Jonathan Lacôte, Franciaország budapesti nagykövete és Anne Myrjord, a Norvég Királyság budapesti nagykövetségének ügyvivője – köszöntő beszédeikben felhívták a figyelmet a szabad és független újságírás fontosságára. A felszólalókon kívül az eseményt megtisztelte Jeroen Vergeylen, Belgium és François Lafrenière, Kanada nagykövete is.
A TI Magyarország 12. oknyomozói mentorprogramjában született cikkek bemutatását követően került sor a mentor-mentorált pároknak járó oklevelek átadására, melyeket a TI Magyarország ügyvezető igazgatója nyújtott át a program idei résztvevőinek. Martin József Péter egyúttal bejelentette az idei oknyomozói mentor-mentorált párosát is; az első helyet – a zsűri döntése nyomán – Kósa András, a Szabad Európa főmunkatársa és mentoráltja, Fritz Zsuzsanna érdemelte ki.
A győztes páros egy olyan, a Tolna-megyei Bonyhádon 450 millió forintos európai uniós támogatásból épült agrárlogisztikai központot mutatott be a Szabad Európa felületén, amely eredetileg a helyi kistermelők piacra jutását segítette volna, azonban azt a Tolna Vármegyei Iparkamara elnökének, Beréti Zsoltnak a milliárdos árbevételű cége, a Katmilk Kft. foglalta el. Pedig, ahogy a szerzők írják, az ilyen, a helyi termelőket segítő központokra igenis szükség lenne annak érdekében, hogy a tőkehiányos, a korszerű technológiáktól elzárt kistermelők termékeit piacra juttassák. Ezzel szemben a cikk állítása szerint a bonyhádi központot a helyi termelők nem használják sőt, egyes gazdák nem is tudnak annak létezéséről. A bonyhádi önkormányzat a szerzőpáros megkeresésére közölte: szerintük a 450 millió forintos uniós támogatásból megépült beruházással minden rendben van.
A 12. oknyomozói mentorprogram résztvevőinek cikkeit egy négytagú zsűri bírálta el, melynek tagjai:
- Bogár Zsolt, a Deutsche Welle Magyar vezető szerkesztője
- Martin József Péter, a TI Magyarország ügyvezető igazgatója
- Stumpf András újságíró, a Válasz Online egyik alapítója
- Urbán Ágnes, a Budapesti Corvinus Egyetem docense, a Mérték Médiaelemző Műhely igazgatója
Az ünnepélyes díjátadóval egybekötött záróeseményt egy, a Finn Nagykövetség által felajánlott állófogadás zárta.
A Transparency International Magyarország honlapján IDE kattintva elérhető, hogy a győztes pályaművön kívül milyen más pályaművek kerültek a zsűri elé.
**
Még több hír érhető el a Media1-en. Megtalálhat minket Facebookon is. Feliratkozhat napi hírlevelünkre is.Átadták az Európai Parlamentben a 2024-es Daphne Caruana Galizia-díjat