Pár órával ezelőtt, csütörtökön tragikus hirtelenséggel 53 éves korában meghalt Hadas Kriszta újságíró, műsorvezető, riporter – írja a Blikk. A lap szerint szívroham okozhatta a tragikus fejleményt.
A Media1 televíziós berkekből úgy tudja, Hadas épp egy piacon tartózkodott, amikor váratlanul rosszul lett. Hasonlót ír a Blikk is: úgy tudják, az újságíró vásárlás közben lett rosszul, a kiérkező mentők hosszú ideig próbálták újraéleszteni, de sajnos már nem tudták megmenteni az életét.
Hadas Kriszta harminc éve dolgozott televíziósként, a Magyar Televízió, az RTL Klub, a TV2 és az ATV csatornán is dolgozott, az utóbbi éveket legfőbb szívügyének, a Jön a baba című dokumentumfilm-sorozatnak szentelte. Legutóbb Az Árulók – Gyilkosság a kastélyban című műsorban láthatták a nézők, amelyet két társával együtt meg is nyert.
Az utóbbi időben legfontosabb feladata mégis személyes volt, három éve ugyanis nagymama lett, lányának, Sárának 2021-ben született meg a kislánya, aki Hadas Kriszta szeme fénye volt.
Hadas 2022-ben Prima Primissima díjat.
Hadas Kriszta tavaly decemberben távozott az ATV Heti Napló című műsorától. Azt követően főleg az NLC-nek készített riportokat.
Frissítés
Az ATV megrendülését fejezte ki Hadas Kriszta halála miatt, egyúttal jelezték: rendkívüli műsorváltozás lesz volt kollégájuk halála miatt – erről itt olvashatnak. Később az RTL és a Central Médiacsoport is közleményt adott ki – ezekről szintén itt olvashatnak.
Még több hír érhető el a Media1-en. Megtalálhat minket Facebookon is. Feliratkozhat napi hírlevelünkre is.Rendkívüli műsorváltozás lesz Hadas Kriszta halála miatt az ATV-n