Szabó Kati és a Jazzy Rádió plakátja Budapesten

A Spirit FM-től igazolt a Jazzy

Az egykoron klubrádiós majd sokáig Spirit FM-es Szabó Katival bővült a Jazzy stábja.

Szabó Kati a Media1-nek megerősítette: a Spirit FM-nél nemrég megszűnt a státusza, de szinte rögtön azután a Jazzy felkínált neki egy állást, amit örömmel elfogadott. Szabó Kati elmondta: egyike lett a Jazzy három hírszerkesztőjének, így továbbra is gyakran lehet hallani őt az éterben, csak immáron a Jazzy adásában, a Dél-Budapest FM 90,9 MHz-en és online, a jazzy.hu-n.

Szabó Kati 2021 májusától, vagyis több mint három éven át volt a Spirit FM 92.9 munkatársa, azt megelőzően pedig mintegy tizenegy éven át a Klubrádiónál volt ugyancsak hírszerkesztő és hírolvasó, valamint az A lényeg című műsor műsorvezetője. Annak idején Szabó Kati leigazolásával kezdte meg az ATV Csoporthoz tartozó Spirit FM az önálló hírszolgáltatást.

A Jazzy-t működtető Magyar Jazz Rádió Kft. tulajdonosa az Opten céginformációs rendszer szerint a Primus Media Zrt., mely az idén tavaszi távozásáig Milkovics Pál fémjelezte Michaeli Schwartz & Brit Media néven volt ismert.

A Magyar Jazz Rádió Kft. a legutóbbi, 2023-as pénzügyi évet 86,9 millió forint nettó árbevétel mellett mínusz 81,6 millió forint adózás előtti eredménnyel zárta. Az anyavállalat, a Primus Media ugyanakkor nyereséggel tudott zárni: 469,7 millió forint árbevételt és 125,6 millió forint adózás előtti eredményt ért el a leadott pénzügyi beszámolója szerint.

A Magyar Jazz Rádió Kft. jelenlegi médiaszolgáltatási hatósági szerződését a dél-budapesti frekvencia használatára 2019-ben kötötte az NMHH-val, még a régi szabályok szerint, 7 éves időtartamra.

Rekord összeghez jutott a Klubrádió

Politikai okok miatt váratlanul megszűnt a Gyökérkezelés a Tilos Rádióban – a műsorkészítőket sokkolták a történtek

„Ilyen a Kádár-rendszerben volt” – Fodor Gábor a Tilos Rádió botrányáról

Schiffer András: Téboly, ami a Tilos Rádióban történt

Egymilliós béremelés egy év alatt az MTVA-nál – ismét pert nyert a DK az állami médiával szemben

Visszatér az éterbe Liptai Claudia és Pataki Ádám

Ökölcsapás vagy pofon? Ítéletet hozott a Puzsér Róbert és Ábrahám Róbert utcai incidensét érintő sajtóperben a Fővárosi Törvényszék

 

Még több hír érhető el a Media1-en. Megtalálhat minket Facebookon is. Feliratkozhat napi hírlevelünkre is.
Borító: Szabó Kati és a Jazzy plakátja Budapesten. Fotó: Media1-montázs. A plakátfotót Ladányi András / Media1 készítette

Ne maradjon le a híreinkről, iratkozzon fel a Media1 napi hírlevelére!

Mielőtt távozna...

Kérje ingyenesen napi hírlevelünket és naponta elküldjük e-mail fiókjába a legfrissebb híreinket!

Adatvédelmi beállítások