Pintér M. Lajos (a képen balról), a Promenad24.hu eddigi főszerkesztője és az utódja, Megyeri József, aki a Radio7.hu főszerkesztője is egyben.

Lecserélték a kormánypárti Promenád főszerkesztőjét Hódmezővásárhelyen

Megyeri József lett a Lázár Jánoshoz és Rákay Philiphez is köthető hódmezővásárhelyi portál, a Promenad24.hu főszerkesztője az eddigi főszerkesztőt, Pintér M. Lajost váltva.

Az amúgy Szegeden élő Pintér M. Lajos (a borítóképen balról), azaz az eddigi főszerkesztő maradt a Promenád24 állományában, de immáron nem főszerkesztőként, hanem csak állandó szerzőként. Az új főszerkesztő, Megyeri József, aki a Radio7.hu főszerkesztője is egyben – írja a Hódpress.

A változás a promenad24.hu impresszumában is látszik.

A Hódpress azt találgatja, hogy a változásnak köze van-e ahhoz, hogy az önkormányzati választások katasztrofális eredményt hoztak a Fidesz számára (sem a polgármesterjelöltjük nem győzött, sem egyetlen képviselőjelöltjük nem jutott be az októbertől öt éven át a várost irányító közgyűlésbe).

A Hódpress emlékeztet rá: Pintér M. Lajos 2018-ban azután került a Fideszes szegedma.hu-tól a Promenád élére, hogy mint arról az Országszerte Átlátszó annak idején beszámolt, a Rádió7-et és a Promenad24.hu-t a Kisbíró Bt.-től a Pongrácz Tamás (aki az algyői Fidesz-frakció egykori vezetője volt) által irányított Csanád Média Kft.-hez helyezték át.

Pintér 2018. március 15-én megkapta a megye sajtódíját. A Blogstarnak akkor azt mondta magáról, hogy szilárd értékorientációval, értékvilággal rendelkezik, a polgári, nemzeti, konzervatív oldalhoz tartozónak vallja magát – idézte fel a Hódpress.

Főszerkesztése idején a Promenád rendkívül erősen bírálta a vásárhelyi városvezetést. Egyes vélemények szerint ez már kontraproduktiv is lehetett és hozzájárulhatott a Fidesz rossz választási eredményéhez.

A Promenad24 idén tavasszal egyébként Navracsics Tibort gyalázkodva támadva és ennek népszerűsítésére jelentős összeget is költött: az ennek nyomán kibontakozó országos sajtóbotrány közepette Rákay Philip tulajdonosbejelentette, hogy eladja a lapot.

Közel egymilliót költött egy Navracsics Tibort szidó cikkre egy kormánypárti lap

Rákay Philip eladja a Navracsics Tibort gyalázkodva betámadó Promenad24 nevű portált

Orbán Viktor átalakítaná a kormánypropagandát a VSquare szerint

Távozott posztjáról Szajlai Csaba, a Világgazdaság főszerkesztője

Még több hír érhető el a Media1-en. Megtalálhat minket Facebookon is. Feliratkozhat napi hírlevelünkre is.
Borító:Pintér M. Lajos (a képen balról), a Promenad24.hu eddigi főszerkesztője és az utódja, Megyeri József, aki a Radio7.hu főszerkesztője is egyben.

Ne maradjon le a híreinkről, iratkozzon fel a Media1 napi hírlevelére!

Mielőtt távozna...

Kérje ingyenesen napi hírlevelünket és naponta elküldjük e-mail fiókjába a legfrissebb híreinket!

Adatvédelmi beállítások