Magyar Péter Facebook-oldala 250 ezer követővel

Magyar Péter átlépte a negyedmillió követőt – egyes mutatókban máris leveri Orbánt és a Megafon tagjait

Bár Magyar Péter csupán február második hetében lépett a nyilvánosság porondjára, máris 250 ezer követőt gyűjtött a Facebookon, többszörösen megelőzve ezzel minden jelentősebb jobboldali influenszert, akik ráadásul százmilliós nagyságrendű hirdetési pénzekkel támogatták meg az online jelenlétüket ugyanezen időszakban. Magyar Péter márciusban már több mint kétszer annyi interakciót tudhatott magáénak a Facebookon (körülbelül harmadannyi poszttal), mint Orbán Viktor kormányfő és Szijjártó Péter külügyminiszter együttesen. A Megafonban pedig a hatalmas költések ellenére sem akad senki, akinek a követőszáma akár csak megközelítené Magyarét. Ha ez a trend folytatódik, hatalmas átrendeződésnek lehetünk szemtanúi a közösségi médiában.

Csütörtök este alig pár héttel közéleti színre lépése után érte el a 250 ezer követőt a Facebookon Magyar Péter, a Talpra Magyarok közösségének életre hívója, aki a legfrissebb hír szerint a Tisztelet és Szabadság (TISZA) Párt színeiben elindulhat a júniusi európai parlamenti és helyhatósági választásokon is.

Ezt a negyedmilliós számot érdemes összevetni a legnépszerűbb fideszes influenszerek, a Megafon propagandistáinak és társainak facebookos követőinek számával:

E rögtönzött listából is azonnal látszik, hogy Magyar Péter alig pár hét alatt több mint két és félszer annyi követőt gyűjtött, mint sok-sok év alatt Deák Dániel, aki a legnépesebb táborral büszkélkedhet a kormánypárti influenszerek körében.

Magyar Péter követői máris több mint három és félszer annyian vannak, mint Bohár Dániel rajongói, és majdnem hatszor annyian, mint Trombitás Kristóf leglelkesebb hívei. A listán tovább haladva lefelé pedig hamar átlépjük a tízszeres szorzót is.

További érdekesség, hogy Menczer Tamás, a Fidesz kommunikációs igazgatója is csupán 54 ezer követővel rendelkezik, ami épp hogy kicsivel haladja meg Magyar Péter Facebook-követőinek egyötödét.

Magyar Péter bizonyos dolgokban már Orbánt és Szijjártót együtt is simán veri

A Facebook statisztikaplatformja szerint (amelyről a Telex áprilisi lájkbajnoksága is beszámolt), 2024 márciusában Magyar Péter 92 poszttal 2.373.000 interakciót (értsd: lájkot, kommentet és megosztást) kapott a legnagyobb közösségi oldalon. Itt is érdemes megnézni, a többiek hogyan végeztek:

  • Orbán Viktor: 811.000 interakció 71 poszttal
  • Szijjártó Péter: 387.000 interakció 195 poszttal
  • Hadházy Ákos: 266.000 interakció 85 poszttal
  • Karácsony Gergely: 185.000 interakció 67 poszttal

Vagyis az látszik, hogy Magyar Péter márciusban több mint kétszer annyi interakciót tudhatott magáénak körülbelül harmadannyi poszttal a Facebookon, mint Orbán Viktor kormányfő és Szijjártó Péter külügyminiszter együttesen. A közösségi médiában legjobban szereplő ellenzéki szereplőkhöz képest pedig megint csak a tízszeres szorzó jön elő.

Nevető arcok árasztották el Orbán közösségi médiás felületét

Először fordult elő az is, hogy Orbán Viktort a többség kinevette a saját Facebook-oldalán. Szerda estére állt elő az a helyzet, hogy a nevető fejek száma meghaladta a kormányfő egy április 9-i posztja alatt nemcsak a lájkok számát, hanem a lájkok, szívecskék és ölelések együttes számát is. Jelenleg 2800 fölött jár a miniszterelnökön kacagók száma:

Orbán Viktor április 9-i posztja és az arra kapott reakciók, Fotó: Facebook
Orbán Viktor április 9-i posztja és az arra kapott reakciók, Fotó: Facebook

 

Természetesen nem tudhatjuk biztosan, hogy a nevető fejeket nyomók Magyar Péter követői-e, de két dolog biztos:

Az is látszik továbbá, hogy míg Orbán szóban forgó posztja 5.400 reakciónál jár (és általában is 3 ezer és 14 ezer között mozognak a posztok lájkjai nála), Magyar Péter posztjai 13 ezer és 55 ezer lájk között ingadoznak ugyanezen időszakban (és a kacagó fejek száma egészen elenyésző).

Összehangolt karaktergyilkosság és költéscunami

Hogy Magyar Péter a fenti mutatók alapján valósággal hasít a közösségi médiában, annyiban talán nem meglepő, miután a február 11-i, Partizánnak adott interjúját eddig 2,5 millióan látták, és ebből az első bő kétmillió megtekintés alig egy hét alatt gyűlt össze. A fideszes körökből távozó politikus (a Diákhitel Zrt. volt vezérigazgatója, civilben pedig Varga Judit egykori igazságügyi miniszter exférje) ott beszélt először – egykori bennfentesként – rendszerszintű állami korrupcióról és maffiakormányzásról nyilvánosan.

Ami viszont már kisebbfajta bravúrnak mondható, hogy mindezt irtóztató ellenszélben érte el a közösségi médiában, hiszen a fideszes propagandisták végig összehangolt támadást folytattak ellene.

Közéleti szerepvállalásának pillanatában beindult a kormányzati gépezet; támadták már állítólagos sminkeléssel és képmanipulációval, bántalmazással, azzal, hogy gyorsan kipukkadt a lufija, valamint a tömegrendezvényének úgymond méregdrága hangosításával is.

Megírtuk azt is, hogy az Origo fizetett hirdetésekkel is ráerősített a lejárató kampányra, az állami médiában álhírt terjesztettek Magyar Péterről, a Megafon és csatolt részei pedig egyetlen hét alatt több mint 42 millió forintot költöttek a vele kapcsolatos karaktergyilkosságra.

Az RTL összesítése szerint március 7. és április 5. között

a megafonosok több mint 117 millió forintot hirdettek el a Facebookon Magyar Péter hiteltelenítésére és mocskolására. 

A két legkirívóbb pénzszórás Bohár Dániel posztjainak a futtatása volt március 30. és április 5. között közel 11,5 millió forintért (nyilván hogy elvegyék a kedvet a Magyar Péter által szervezett április 6-i tüntetéstől), valamint Apáti Bence személyeskedéseinek szintúgy egyetlen hétig tartó promózása bő 10 millió forint értékben.

Az Origo után az ellenzéki Nyugati Fény is fizetett hirdetésben támadja Magyar Pétert

 

Magyar Pétert vasárnap a hangszórói miatt támadta a TV2 Tények, mely szombaton még azt is eltitkolta, hogy Magyar óriási demonstrációt tartott Budapesten

Tagadja Balásy Gyula propagandacége Magyar Péter és a Szabad Európa bűncselekményre utaló állításait és perrel fenyegeti a média egy részét

Mindössze 8 hét alatt elköltött 110 milliót a Fidesz-közeli Megafon és ezzel mindenkit leuralt

Alapít-e pártot Tóth Bettina? Miből gondolja, hogy csalás történt Orbán Viktor TikTokján? Interjú a Fidelitas egykori tagjával

Még több hír érhető el a Media1-en. Megtalálhat minket Facebookon is. Feliratkozhat napi hírlevelünkre is.

 

Borító: Magyar Péter Facebook-oldala 250 ezer követővel

Ne maradjon le a híreinkről, iratkozzon fel a Media1 napi hírlevelére!

Mielőtt távozna...

Kérje ingyenesen napi hírlevelünket és naponta elküldjük e-mail fiókjába a legfrissebb híreinket!

Adatvédelmi beállítások