Az M2 Petőfi TV az arculati megújulást bejelentő közleményében úgy fogalmaz,
„új, saját gyártásában készült egyedi tartalmakkal, élő közvetítésekkel, fesztiválok, koncertek, szórakoztató programok bemutatásával, filmes és ismeretterjesztő adásokkal, a fiatalok mindennapjait érintő témákkal várja a nézőket. A megújulás szoros együttműködésben valósul meg a Petőfi Rádióval, láthatóvá téve a rádiós műsorvezetőket.”
Kálomista László, a Petőfi TV főszerkesztője az állami M1 tévé kérdésére elmondta még, hogy a kollégák „alapvetően jól fogadják” a megújulást. A bejelentés szerint e hét vasárnaptól már a nézők is érzékelni fogják a változásokat.
A Media1 is megírta, hogy a Petőfi TV tavaly májusban bontott szerződést Demeter Szilárd gyártócégével, azóta zajlik a csatorna újragondolása.
Családi kör
Kálomista László egyébként az ElkXrtuk című film producerének, Kálomista Gábornak a fia.
Kálomista Gábor a Megafilm gyártócég tulajdonosa, mely cég rendszeresen gyárt műsorokat a közmédiának. Kálomista Gáborról legutóbb azzal kapcsolatosan írtunk tavaly novemberben, amikor a Nemzeti Filmintézettől 865 millió forintot kapott producerként egy, a magyar honvédséget népszerűsítő hat részes sorozat legyártásáért, de a Hann Endre Medián-vezérrel való pereskedését is részletesen követtük.
Kálomista Gábor másik fiának, Kálomista Mártonnak szintén van szakmai kapcsolata az állami médiával, a márciusban indult Szent Kelet Vesztett Varázsa című dokumentumfilm-sorozatát nekik készítette. A sorozat forgatókönyvét Bayer Zsolt, a Fidesz egyik alapítója és egyik vezető propagandistája jegyzi.
A Petőfi Rádióban zajló elbocsátások közben távozott a Petőfi TV egyik műsorvezetője is
Szerződést bontott az MTVA Demeter Szilárd cégével, a Petőfi Media Grouppal
Fidesz-közeli zsebekbe vándorol a közmédiás pénzek egy része
Még több hír érhető el a Media1-en. Megtalálhat minket Facebookon is. Feliratkozhat napi hírlevelünkre is.