The Floor (A padló)

Ez lehet az RTL újabb nagy dobása – hazánkba is megérkezik a The Floor című gameshow

Az RTL képernyőjén lesz látható a Talpa Studios formátuma, a The Floor Magyarországon, amiben a játékosok a padlón küzdenek majd meg a 100 ezer eurónak megfelelő nyereményért.

A Talpa Studios (az RTL Csoport által korábban megvásárolni kívánt Talpa Network leányvállalata*) bejelentette a The Floor című formátumának kilencedik és tizedik nemzetközi értékesítését: Argentína mellett Magyarországon is látható lesz a kvízshow. A közlemény szerint Magyarországról az RTL vásárolta meg a népszerű formátumot.

A bejelentés szerint a The Floor (nyers fordításban: „A Padló”) premierje kevesebb mint egy év alatt a 10. piacra érkezik meg, és ezzel a Talpa Studios 2023-ban a leggyorsabban értékesített formátumává vált, ami a vállalat szerint azt mutatja, hogy nagyon népszerű produkcióról van szó.

A The Floor jogaiból Hollandiában már a második évadot tervezik, értékesítették az Egyesült Államokban, Franciaországban, Spanyolországban, Németországban, Ukrajnában, Olaszországban és Romániában. Hollandiában és Spanyolországban a show kiváló eredményeket ért el.

Argentína kilencedikként vásárlóként egyben az első latin-amerikai ország lett, amely befogadja a show-t és 2024-ben az eltrece (Canal13) csatornán lesz látható. Magyarországon a Scripted Productions lesz a gyártója, és az RTL a The Floort 2024-ben tervezi sugározni (a közleményben pontatlanul Scripts Productiont említ a formátumtulajdonos.) 

Idézik a közleményben Kolosi Pétert, az RTL Magyarország tartalomért felelős vezérigazgató-helyettesét is:

„Nagyon örülünk, hogy a 10. országként bemutathatjuk ezt az nemzetközileg bizonyított kvízműsort a nézőinknek. A műsor az innovációt a szórakoztatással ötvözi, és azt reméljük tőle, hogy új izgalmat hozunk vele az RTL Magyarország nézői számára. Erős a hitünk a The Floor sikerében, és biztosak vagyunk benne, hogy a nézőink élvezni fogják azt az élményt, amit a képernyőiken keresztül nyújtunk majd ezzel a minőségi tartalommal.”

Kolosi Péter, az RTL Magyarország programigazgató vezérigazgató-helyettese
Kolosi Péter, az RTL Magyarország programigazgató vezérigazgató-helyettese
Fotó: Gerencsér Anna / RTL Magyarország

Sebastian van Barneveld, a Talpa Studios globális disztribúciós igazgatója hozzátette:

„Rendkívül büszkék vagyunk arra, hogy a premier utáni első évben már tíz országba eljutott a formátumunk. A friss, egyedi, mégis egyszerű és tiszta játékmenet volt a siker kulcsa. Izgatottan várjuk, hogy a világ többi részéről származó nézők is megismerhessék ezt az innovatív formátumot.”

A The Floor játékosai egy LED-padlón játszanak a 100 ezer eurónak megfelelő nyereményért

A The Floor című műsorban 100 játékos küzd meg egymással kvízpárbajokban. A játék egy óriási, 100 egyenlő négyzetre osztott LED padlón zajlik. Az egyes négyzetek saját tudásterületeket képviselnek. A játék végén az viheti haza a 100.000 eurót vagy annak megfelelő összeget, aki a padló egészét képes meghódítani. A szabályok egyszerűek. Egy véletlenszerű versenyző kihív egy szomszédos ellenfelet egy kvízpárbajra. A kvízpárbajosok egymás ellen játszanak az ellenfél négyzetének kategóriájában. Olyan kategóriákról van szó mint „híres sportolók”, „hollywoodi színészek”, „ikonikus épületek”, „emlősök”. Az adott párbaj győztese mindig meghódítja ellenfele négyzetét, és a vesztes eközben kiesik a játékból. Ahogy a játék előrehalad, egyre nagyobbá válnak a tétek. Nyolc epizód után dől el, ki lesz az utolsó ember a padlón, elviszi a jelentős főnyereményt.

Íme, a The Floor kedvcsináló videója.

Bányai Gábor lehet a The Floor kreatív producere

A SorozatWiki című oldal is foglalkozik a Talpa Studios bejelentésével. Az oldal szerint a Hámori Barbara nevéhez köthető Scripted Productions gyártócégnél tavasz óta tevékenykedő Bányai Gábor lehet a The Floor magyarországi kreatív producere.

 

Bányai Gábor a Televíziós Újságírók Díja Gálán
Bányai Gábor a Televíziós Újságírók Díja Gálán 2023-ban.

A lap felidézte, hogy Bányai számos nagy sikerű vetélkedőn dolgozott, például ilyen a Szerencsekerék, a Zsákbamacska, az Áll az alku, a Maradj talpon!, vagy épp a Játék határok nélkül.

Egy másik gameshow is érkezik az RTL képernyőjére

Mint arról a Media1 is beszámolt, 2024-ben egy másik nagy gameshow, Az Ugrás! is megérkezik az RTL képernyőjére. Utóbbinak már műsorvezetőjét is bejelentették, aki Gundel Takács Gábor lesz és a műsort leginkább a Maradj talpon! című műsorhoz lehet hasonlítani.

A Talpa Studios tulajdonosa, a Talpa Network és az RTL Magyarország anyavállalata, az RTL Csoport (RTL Group) 2021-ben jelentette be, hogy egyesül – erről a Media1 korábbi híre itt olvasható el. (* Frissítés: Időközben azonban a hatóságok blokkolták az egyesülést, ez is az oka annak, hogy az RTL épp eladja az RTL Hollandiát.)

Újabb európai országból vonul ki az RTL

Egyesül az RTL Csoport és a Talpa Network

Az RTL egyik legfontosabb műsorbeszállítójához igazol a TV2 egyik legsikeresebb kreatív szakembere

16 év után visszatér Majka az RTL-hez, ahol 21 éve kezdett

Majka mellett Pápai Joci is az RTL-hez igazol a TV2-től

Azahriah küzd a magyar Nobel-díjasokkal az RTL Év Embere-díjért

Eladja az RTL és a TV2 több meghatározó műsorát készítő Paprika Studios gyártócéget a Viaplay

Még több hír érhető el a Media1-en. Megtalálhat minket Facebookon is. Feliratkozhat napi hírlevelünkre is.

Ne maradjon le a híreinkről, iratkozzon fel a Media1 napi hírlevelére!

Mielőtt távozna...

Kérje ingyenesen napi hírlevelünket és naponta elküldjük e-mail fiókjába a legfrissebb híreinket!

Adatvédelmi beállítások