Az ATV Géniusz című műsorának stúdiója és díszlete

Félbeszakadt a Géniusz felvétele, mert rosszul lett valaki az ATV épületében

Hangos kiabálás szakította félbe az ATV tudásalapú vetélkedőjének felvételét.

A stúdióba a csatorna egyik munkatársa rontott be orvosért kiáltva. A földszinten egy nő lett rosszul. A hölgyhöz mentő is érkezett, de szerencsére gyorsan javult az állapota és egy nappal később hazamehetett a kórházból – írja az ATV-közeli naphire.hu.

A portál szerint a december 4-i adás felvételén történt mindez, amikor épp két orvos, dr. Hacsek Gábor és dr. Kovács Attila csapott össze a Géniuszban.

„9-2-nél állt a játék valamelyik fordulóban, amikor apám és Attila vártak, vártak, vártak, de csak nem jött a kérdés. Már éppen elkezdtek feszengeni, hogy vajon milyen technikai malőr történt, amikor egyszer csak berontott valaki (a producer – megj.: A szerk.), hogy orvost, orvost, egy hölgy rosszul lett a büfében. Apám és Attila természetesen rögtön elfelejtkeztek a játékról, és rohantak le segíteni”

– írja bejegyzésében Hacsek Gábor lánya, Zsófia.

Az ATV-nél egyébként idén márciusban is történt egy nagyon hasonló eset: akkor élő adásban lett rosszul egy meghívott stúdióvendég. Kis-Benedek József biztonságpolitikai szakértő a mai Téma adásában váratlanul elájult, de az adás műsorvezetője, Bodacz Balázs még az esés közben elkapta és megóvta egy súlyos fejsérüléstől. Az ügynek akkor is szerencsés kimenetele lett, mentővel kórházba szállították a szakértőt, ahonnan végül saját lábán távozhatott, és a szakértő hamar visszatért a médiába.

További hírek érhetők el a Media1.hu oldalon. Megtalálhat minket Facebookon, és feliratkozhat napi hírlevelünkre is!

Ne maradjon le a híreinkről, iratkozzon fel a Media1 napi hírlevelére!

Mielőtt távozna...

Kérje ingyenesen napi hírlevelünket és naponta elküldjük e-mail fiókjába a legfrissebb híreinket!

Adatvédelmi beállítások