Több ismert cégvezetőhöz hasonlóan szeptembertől Németh S. Szilárd, az ATV Csoport vezérigazgatója is tagja lesz a BOM a Magyar Sportért Alapítvány kuratóriumának. A médiaszakember örömmel vállalta a BOM Alapítvány felkérését, mivel fontos számára, hogy szakmai tudásával és kapcsolatrendszerével támogassa a jövő tehetségeit – áll az ATV Csoport a Media1-nek küldött pénteki közleményében.
Az alapítvány a Berzeviczy Albert Ösztöndíjprogramján és a Menedzserszövetséggel közösen működtetett Magyar Sportért Mentorprogramon keresztül biztosít kettős karrier támogatást a pályázók legjobbjainak, anyagi és szellemi támogatást ad a következő olimpiákra és paralimpiákra készülő fiatal magyar tehetségek részére, akik szeretnének a sport mellett diplomát szerezni és sikeresen debütálni a versenyzői pályafutásukat követően a gazdasági élet valamelyik területén.
„Rendkívül fontos kezdeményezés, hogy eredményes és céltudatos fiatalokat támogassunk a tanulásban, fejlődésben. Megtisztelő volt a felkérés, hogy a gazdasági és pénzügyi világ elismert szaktekintélyeivel együtt segíthetjük a siker útján a tehetséges sportolókat. Egyértelmű garancia számomra, hogy az alapítvány napi munkáját és szakmai tevékenységét a magyar sportvilág kiemelkedő szakemberei tartják a kezükben”
– fogalmazott a közleményben Németh S. Szilárd, az ATV Csoport vezérigazgatója.
A szervezetet 2005-ben a hazai üzleti és gazdasági élet azon jeles képviselői hozták létre, akiknek szívügye a magyar élsport, a munkájukkal és nevükkel pedig hozzá szeretnének járulni a nyári olimpiai és paralimpiai játékok Budapestre hozatalához. (A BOM jelentése: Budapesti Olimpáért Mozgalom.)
A BOM a Magyar Sportért Alapítvány kuratóriumának tagjai:
- Szalay-Berzeviczy Attila (elnök) – a BÉT korábbi elnöke
- Nyúl Sándor (alelnök) – a Gránit Bank FB elnöke
- Kulcsár Krisztián (alelnök) – a MOB korábbi elnöke
- Hegedűs Éva – a Gránit Bank elnök-vezérigazgatója
- Kadocsa Péter – a VIG Alapkezelő elnök-vezérigazgatója
- Kapitány István – a Shell Global alelnöke
- Nagy György – az OTP Bank igazgatóságának tagja
- Németh S. Szilárd – az ATV vezérigazgatója
- Noszek Péter – a Nestlé Magyarország vezérigazgatója
- Rehus Péter – az IBM Magyarország vezérigazgatója
- Rencz Botond – az EY korábbi vezérigazgatója
- Régely Károly – a Concorde Értékpapír vezérigazgatója
- Siegler Konrád – a Bird & Bird Ügyvédi Iroda partnere
- Szabó Gergely – a MET Magyarország vezérigazgatója
- Szabó László – a Magyar Paralimpiai Bizottság elnöke
- Tibor Dávid – a Masterplast elnöke
Az alapítvány eddig közel 150 magyar élsportolónak finanszírozta a diplomaszerzését és segített a munkaerőpiaci elhelyezkedésben.
Új közös műsort jelentett be az ATV Csoport és a Deutsche Welle
További híreket érhet el a Media1.hu oldalon. Követhet bennünket Facebookon is.