Evan Gershkovich, a The Wall Street Journal újságírója

Moszkvában megint meghosszabbították a The Wall Street Journal riporterének előzetes letartóztatását

Az orosz hatóságok által kémkedéssel vádolt Evan Gershkovich amerikai újságíró előzetes letartóztatását már másodszor hosszabbították meg újabb három hónappal.

Egy moszkvai bíróság augusztus 30-tól november 30-ig meghosszabbította a The Wall Street Journal (WSJ) oroszországi tudósítójának előzetes letartóztatását. Evan Gershkovich jelen volt a csütörtöki tárgyaláson, és továbbra is tagadja az ellene felhozott vádakat – jelentette az Interfax orosz hírügynökség nyomán a Reuters.

Mint arról a Media1 már beszámolt, az amerikai újságírót március 29-én tartóztatták le Jekatyerinburgban kémkedés vádjával, amely akár 20 év börtönbüntetést is vonhat maga után. A Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB) állítása szerint Gerskovich egy orosz védelmi vállalatról gyűjtött államtitkot képező információkat. A Fehér Ház nevetségesnek nevezte a vádakat, Joe Biden elnök pedig korábban azt mondta, hogy Gershkovich fogvatartása „teljesen törvénytelen”.

Az amerikai riporter ügyében a tárgyalás időpontja még továbbra sincs kitűzve. Mint azt a Media1 is megírta, Gerskovich eddig két fellebbezést bukott el sikertelenül, áprilisban és júniusban. Így továbbra is abban a moszkvai börtönben tölti előzetes letartóztatását, ahol a szovjet időkben a KGB biztonsági szolgálata által megvádolt gyanúsítottakat tartottak fogva. Az elmúlt öt hónapban Lynne Tracy, az Egyesült Államok oroszországi nagykövete mindössze háromszor látogathatta meg, legutóbb augusztus 14-én.

Washington ígéretet tett arra, hogy „bármit megtesz”, hogy hazavihesse Gershkovichot, de Moszkva szerint egy esetleges fogolycserét csak a bírósági ítélet után, a biztonsági szolgálatok által kezelt speciális csatornán keresztül lehetne mérlegelni.

A PestiSrácok főmunkatársa, Georg Spöttle Moszkva után most a Donbasszból tolja az orosz propagandát

Megmérgezhettek egy orosz újságírónőt Németországban, aki kritikus cikkeket írt a hazájáról

Vége a szabad internetnek Oroszországban

Bebörtönzött iráni újságírónők kapták idén a Szabadság Aranytollat

„Minél nagyobb a sötétség, annál nagyobb szükség van az újságírásra” – Oscar Martinez kapta a Deutsche Welle nemzetközi szólásszabadság díját

További híreket érhet el a Media1.hu oldalon. Követhet bennünket Facebookon is.

Borítókép: Evan Gershkovich, a The Wall Street Journal újságírója. Fotó: YouTube / WSJ

Ne maradjon le a híreinkről, iratkozzon fel a Media1 napi hírlevelére!

Mielőtt távozna...

Kérje ingyenesen napi hírlevelünket és naponta elküldjük e-mail fiókjába a legfrissebb híreinket!

Adatvédelmi beállítások