Agyonlőttek egy újságírót Mexikó egyik tengerparti üdülővárosában, Acapulcóban szombaton – adta hírül a Reuters mexikói lapok jelentései alapján. Nelson Matus Peñat koradélután egy áruház parkolójában lőtték fejbe, miközben éppen beszállt az autójába. Az elkövetőről egyelőre nem tudni semmit, a délnyugat-mexikói Guerreo állam ügyészsége nyomozást indított.
Nelson Matus Peña a helyi Lo Real De Guerrero nevű hírportál főszerkesztőjeként közismert személy volt Acapulcóban. Lapja arról lett híres, hogy folyamatosan beszámolt a kikötővárosban elkövetett bűncselekményekről és a bűnbandák összecsapásairól. Az újságíró ellen 2017-ben és 2019-ben is követtek el már gyilkossági kísérletet, és a lap egyik munkatársának édesanyját is fegyveres bűnözők ölték meg korábban.
Egy héten belül ez már a második újságíró-gyilkosság Mexikóban. Mint arról a Media1 is beszámolt, a hatóságok július 10-én találták meg Luis Martín Sánchez Iñiguez, a La Jornada nevű mexikói napilap riporterének a holttestét. A körülmények alapján vele feltehetőleg az egyik helyi drogkartell végzett.
Mexikóban a korrupció, a bűnözés és a kábítószer-kereskedelem vizsgálata a sajtóban régóta komoly kockázatokkal jár, és az ilyen témákkal foglalkozó újságírók ellen elkövetett bűncselekmények nagy része felderítetlenül marad – emlékeztet a Reuters. A Riporterek Határok Nélkül (RSF) nevű párizsi központú nemzetközi szervezet adatai szerint 2000 óta már csaknem 150 újságírót öltek meg, 28 riportert pedig eltűntként tartanak nyilván Mexikóban.
Bebörtönzött iráni újságírónők kapták idén a Szabadság Aranytollat
Ötven év börtönt kapott egy mexikói drogbáró egy újságíró megölése miatt
További híreket érhet el a Media1.hu oldalon. Követhet bennünket Facebookon is.