Gaál Áron lesz az RTL új meteorológusa – jelentette be a televíziós társaság ma, kedden.
A szakember évtizedes képernyős tapasztalattal rendelkezik: 2011 óta prezentál televíziós időjárás-jelentéseket, az RTL Magyarország lapunknak is eljuttatott közleménye szerint „a közelmúltig egy másik hazai csatornán láthatták a nézők”. Azt nem írják, hogy melyik az a másik csatorna, de egy kereséssel hamar kideríthető, hogy a HírTV képernyőseként volt látható. (Nem Gaál Áron mostanában az első volt HírTV-s a csatornánál, hiszen Heer Orsolya, az RTL Híradó egyik műsorvezetője is ott dolgozott korábban.)
Gaál Áron 2005-ben végzett az ELTE Természettudományi Karán. Meteorológus pályafutását 2006-ban a Magyar Honvédség Meteorológiai Szolgálatánál, majd a kecskeméti MH 59. Szentgyörgyi Dezső Repülőbázison kezdte repülésmeteorológusként. 2008 májusától az Országos Meteorológiai Szolgálat – ma már HungaroMet Magyar Meteorológiai Szolgáltató Nonprofit Zrt. – előrejelzőjeként dolgozik, 2015-től az Időjárás-előrejelző osztály vezetője. Emellett volt rendszeresen látható a HírTV képernyőjén.
Gaál Áron megtartja az állami HungaroMetnél a főállását, ottani munkája mellett dolgozik majd az RTL-nek. Mint megírtuk, Gaál Áron elődje, Vaszkó András éppen arra hivatkozva távozott május végén a 2. legnagyobb kereskedelmi televíziótól, hogy a HungaroMetnél lévő főállása mellett már nem fér bele az idejébe az RTL is.
Az RTL új meteorológusa szabadidejében szívesen kertészkedik, szeret túrázni és kerékpározni, a sport pedig az élete része: két futballcsapat igazolt játékosa a budapesti öregfiúk, illetve az old boys bajnokságban. Nős, egy gyermek édesapja.
Gaál Áronnal először június 17-én, kedden találkozhatnak a nézők az RTL képernyőjén. A Vaszkó András távozása után néhány hét után ismét négyfősre növekvő időjárás-jelentő csapat tagjai (Pataki Zita, Szilágyi Eszter és Kókai Ádám, Gaál Áron) váltásban lesznek láthatók.
Trónfosztás a médiában: letaszították a magyar RTL vezérét a befolyáslista 1. helyéről
Hiába pletykálják: nem számol a TV2 vezérigazgatója az RTL kivonulásával
Borító: Gaál Áron, az RTL meteorológusa Fotókredit: RTL Magyarország/Udvardi Attila