Gavra Gábor, az ATV közösségi média felületeinek szerkesztője

Új nevek Hont András médiavállalatánál – Gavra Gábor is csatlakozik

Gavra Gábor is megerősítette, hogy az ot.hu szerkesztője lesz. Hont András további csatlakozókról is beszámolt portálunknak.

Egy ideje voltak már arról iparági pletykák, hogy hamarosan Hont András tavaly indult médiacégénél, az ÖT-nél (Ötmédia) kaphat feladatot Gavra Gábor újságíró, aki az elmúlt években hol az atv.hu, hol pedig a naphire.hu főszerkesztőjeként és a Harcosok Klubja Spirit FM-es rádióműsor műsorvezetőjeként tevékenykedett, az ATV Csoport előtt pedig a hvg.hu szerkesztőségét irányította.

Most az új feladatköréről maga Gavra Gábor beszélt az ATV-közeli Médiapiacnak.

„Az ATV-től és személy szerint Németh S. Szilárdtól (az ATV vezérigazgatója – megj. a szerk) rengeteg lehetőséget kaptam az elmúlt 11 évben, amiért nagyon hálás vagyok. A továbbiakban az ÖT főszerkesztőjeként és az Elemző Nagy Attila Tiborral című műsor szerkesztő-műsorvezetőjeként továbbra is örömmel dolgozom az ATV Csoportnál, az ÖT.hu szerkesztői teendői mellett.”

Az Ötmédia az ATV és az Index partnerségében indult el, tartalmaikat az Index is közli.

Más igazolásuk is volt

Hont András a Media1-nek hétfőn este további információval is szolgált. Elmondta, hogy az elmúlt időszakban több más igazolásuk is volt:

„Február óta felelős szerkesztőnk Németh Robi a HVG-től. Előtte ezer helyen volt kulturális újságíró a Narancstól a Wanted magazinig és a Petőfi Rádióig, illetve az egykori Heaven Street Seven basszusgitárosa. Munkatársunk lett Balogh Gábor ex-alfahíres munkatárs és Szarka Károly író, szerkesztő is.”

Hont András médiavállalatáról itt érhetők el a Media1 korábbi tartalmai, hírek, cikkek:

Orbánt is többször elküldtem a p****ba – Hont Andrással az Ötmédiáról, Magyar Péterről és a selyemmajmozásról

Távozik Magyar Péter kritikusa, Hont András az Átlátszótól és saját médiavállalatot alapított Ötmédia néven – nyilatkozott lapunknak az újságíró

Elstartolt az ATV és az Index partnerségével Hont András új tartalomközpontja, az ÖT weboldala

 

Megvette a Médiapiacot Bessenyei István és az ATV vezérigazgatója

Új nevet kap az ATV Spirit – mutatjuk, mi lesz helyette

Még több hír érhető el a Media1-en. Megtalálhat minket Facebookon is. Feliratkozhat napi hírlevelünkre is.
Borító: Gavra Gábor. Archív

Ne maradjon le a híreinkről, iratkozzon fel a Media1 napi hírlevelére!

Mielőtt távozna...

Kérje ingyenesen napi hírlevelünket és naponta elküldjük e-mail fiókjába a legfrissebb híreinket!

Adatvédelmi beállítások