A 24.hu írta meg, hogy távozik Dióssy Klári, az MTVA-s egyik legnépszerűbb műsorának, a Ridikül című talkshownak a műsorvezetője. Az MTVA szerint Dióssy új kihívásokra vágyva távozott a műsorvezetői posztról. A Kossuth Rádió Délelőtt című műsorában ezután is hallható lesz.

Fotó: MTVA/Csöndör Kinga
Dióssy Klári 2016-ban váltotta a váratlanul elbocsátott Jakupcsek Gabriellát a köztévénél. Azóta a Ridikül című talkshow 1.739 adását vezette. Az MTVA közleményéből kiderült, hogy 2025 első adásában most Dióssy átadta a stafétát a műsor új háziasszonyának, Kocsis-M. Brigittának, aki január 7-től várja a pszichológiai, a mentálhigiéniai és a lelki fejlődést célzó témák iránt érdeklődőket.
Kocsis-M. Brigitta médiaszakember és coach, korábban többször volt vendége a Ridikülnek, évekig volt újságírója a Ridikül Magazinnak és tizenegy évig vezette az M5 kulturális csatorna Novum című tudományos műsorát. Tavaly a Media1 hírszolgáltatásában akkor szerepelt a neve, amikor sajtódíjat nyert a Siemens cégtől.
„A heti magazin után napi talkshow-t vezetni nagy szakmai előrelépés számomra. Nagyon vágytam ezt a műsort vezetni, már a casting során azt éreztem, hogy hazaérkeztem”
– mondta el Kocsis-M., hozzátéve: a coachingnak köszönhetően könnyen tud kapcsolódni az emberekhez, szereti a pszichológiai témákat és közel áll hozzá az üzlet és a sport témaköre is.
„Nem titkolt célom, hogy a kérdéseimmel, átkeretezéseimmel, a beszélgetések dinamikájának alakításával olyan emberekhez is eljuttassam az önismeret, tudatosság, pozitív pszichológia egy-egy kis szeletét, akik lehet, hogy sosem jutnának el mentálhigiénés szakemberhez az életük során”
– tette hozzá a Ridikül új műsorvezetője.

Távozott a Színes RTV, a Kétheti RTV Magazin és a Heti TV Magazin közös főszerkesztője
Story: A TV2-től az RTL-hez igazolhat Köllő Babett, méghozzá műsorvezetőként
Bejelentették a Rádió 88 új ügyvezető igazgatóját és a programigazgatót
Egy hónap után eltűnt az új főszerkesztő a Promenád24 stáblistájából
The Zone néven új lapot indít a Speedzone távozó szerkesztősége
Még több hír érhető el a Media1-en. Megtalálhat minket Facebookon is. Feliratkozhat napi hírlevelünkre is.