A tavalyi év utolsó napjától egyetlen új tartalom, hír, cikk sem jelent meg a hellovidek.hu oldalon, és egészen ma délutánig a lap Facebook-oldalára sem került ki semmi új – vette észre a Media1.hu. Eleinte néhány napos ünnepi szabadságolásra lehetett gyanakodni, de iparági berkekből megtudtuk, hogy még az év vége felé egy elbocsátásra is sor került a lapnál, amit több egymástól forrásunk is megerősített. Erről azonban Nagy Bálint, a Portfolio Csoporthoz tartozó Pénzcentrum és Agrárszektor lapigazgatója elmondta, hogy csak egy főtől váltak meg, a tartalomfrissülés szünetének pedig más oka volt, mégpedig egy integrációs folyamat végrehajtása.
Miután hétfőn megkerestük a HelloVidéket kiadó Portfolio Csoport vezetőségét, hogy megkérdezzük, miért nem frissült december 31. óta a vidéki életmóddal foglalkozó portáljuk, nem sokkal később megváltozott az oldal működése és az addig önálló címen elérhető hellovidek.hu domént átirányították a lap testvéroldalára, a penzcentrum.hu/hellovidek címre, ahová beintegrálták rovatként az eddig önálló lapot. Így aki most megnyitja a HelloVidéket, már a Pénzcentrumon lévő aloldalra kerül át.
A vállalatnál eközben a Media1 kérdésére elmondták, hogy a hellovidek.hu portál tartalmai archívumként lesznek elérhetők a Pénzcentrumon, és azt ígérik, ott továbbra is lesznek vidéki témájú írásaik. A teljes, lapunknak küldött válaszközleményt, amiből mindez kiderül, teljes egészében is közöljük.:
„Magyarország egyik legolvasottabb gazdasági, dedikáltan lakossági pénzügyekre specializálódott oldalát, azaz a Pénzcentrumot erősíti a jövőben a Portfolio Csoport vidéki életmód magazinja, a HelloVidék. A jövőben exkluzív rovatként működő márka megmarad és célja sem változik. Továbbra is a jobb módban élő, nyitott, vidéki olvasók elérését szolgálja. Célunk az, hogy mindenki számára bemutassuk egész Magyarországot.
Az optimalizációs folyamat során a szerkesztőségi feladatokat is újra kalibráltuk. Az összeolvadás után a jövőben emelt létszámmal, egy központi szerkesztőség állítja elő a tartalmakat a Pénzcentrum minden felületére. Abban sem lesz változás, hogy az exkluzív vidéki hírekért, autentikus tartalmakért az ország mind a 6 régiójában foglalkoztatunk helybéli tudósítókat. A hellovidek.hu portál a jövőben nem frissül, archív tartalmai viszont nem tűnnek el, a friss írások mellett továbbra is olvashatóak lesznek a Pénzcentrum új HelloVidék rovatában.
»Újabb mérföldkőhöz érkezett a Portfolio Csoport második legerősebb brandjének, a Pénzcentrumnak a fejlesztése. Látva azt a tényt, hogy egyre inkább erősödik vidéki olvasóink tábora, úgy döntöttünk, bővítjük tartalmi repertoárunkat. Azon túl, hogy az egyesülés erősíti a több mint 20 éves Pénzcentrum piaci pozícióit, azt is garantálja, hogy a HelloVidék márka is még ismertebbé válhasson. Célunk, hogy még inkább figyelembe vegyük olvasóink sokszínű érdeklődését és helyi igényeit, és még közelebb hozzuk egymáshoz a hazai közösségeket. A két platform a jövőben, vállt vállnak vetve igyekszik majd megfelelni az olvasói elvárásoknak» – fogalmazott a Portfolio Csoporthoz tartozó Pénzcentrum és Agrárszektor lapigazgatója. Nagy Bálint azt is hozzátette, hogy az összeolvadás monetizációs szempontból is jelentős lépés, mellyel a növekvő ügyféligények is opimálisabban lesznek kiszolgálhatóak a jövőben.”
Még több hír érhető el a Media1-en. Megtalálhat minket Facebookon is. Feliratkozhat napi hírlevelünkre is.