László András, korábbi miniszteri biztos és fideszes EP-képviselójelölt az M5 egyik műsorában

A Megafon havonta 1,2 millió forintot adott egy fideszes politikusnak

Ez László András fideszes EP-képviselő az Európai Parlament részére benyújtott hivatalos dokumentumából derült ki.

Hét számjegyű jövedelmet, havi 1,2 millió forintot kapott a Megafon internetes propandaközponttól László András, aki első ciklusát kezdte a Fidesz színeiben az Európai Parlamentben – vette észre a Telex, hozzátéve, hogy László András ugyanannyit kapott az internetes propagandaközponttól, mint a Fidesztől.

A lap azt is írta, hogy a politikus az Országgyűlés Hivatalától havi 850 ezer forint, valamint kicsit több mint 110 ezer forint jövedelmet kapott Budapest XI. kerületének önkormányzatától külső bizottsági tagságra. Képviselőként már csak ez utóbbit írta be a nyilatkozatba. (A Fidesz-közeli propagandahálózatot működtető Megafon Nonprofit Kft. korábban több pert is indított a Telex ellen, hogy írják ki, nem közpénzből működik, de mint arról a Media1 is beszámolt, a propagandaközpont elbukta a jogi eljárásokat. Nemrég egyébként a Media1 számolt be arról, hogy meg nem nevezett forrásból a Megafonba akkora pénzeket pumpáltak, hogy a nonprofit kft. masszívan nyereséges évet zárt: 800 milliós profitot mutattak ki.)

A Telex László András jövedelmével kapcsolatos cikkének megjelenésére a politikus a Facebook-oldalán reagált. Azt írta, hogy a Telex tévesen értelmezte a korábbi jövedelmeiről tett képviselői nyilatkozatát, és álhírnek nevezte, hogy egyszerre kapott jövedelmet az Országgyűlés Hivatalától, a Fidesztől és a Megafontól. „A valóság ezzel szemben az, hogy az elmúlt 3 év munkahelyeit és ottani jövedelmeket kell feltüntetni, és ezek szerepelnek a nyilatkozatban. A felsorolt jövedelmek a munkahely-váltásaimból fakadnak. Időben egymást követték, nem pedig összeadódtak.” A Telex erre úgy reagált, hogy ők nem állították, hogy egyszerre kapta László András ezeket a jövedelmeket, de elismerték, hogy egy „mellette” kötőszó és egy közcím valóban félreértésre adhatott okot és ezt sugallhatta, ezért ezeket törölték a cikkből, illetve a bevezetőben is külön feltüntették, hogy nem feltétlenül egyszerre kapták a képviselők ezeket a jövedelmeket.

Arról, hogy egy fideszes politikussal, László Andrással bővült a Megafon propagandistáinak tábora, tavaly ősszel ITT írtunk.

Néhány napja egyébként László András volt az, aki titkos sajtótájékoztatót próbált tartani az EP-ben, de a Gulyáságyú Média munkatársa meghekkelte azt.

László András korábban miniszteri biztos is volt.

A Megafon különféle ügyeiről ITT érhető el gyűjteményünk.

Meghekkelte egy újságíró a Fidesz eltitkolt strasbourgi sajtótájékoztatóját

Annyi pénzt pumpáltak a Megafonba, hogy hirtelen masszívan nyereséges lett a fideszes propagandát terjesztő cég

Súlyos milliárdokat költött el a Fidesz-közeli Megafon a legnépszerűbb közösségi médiás felületen

Cseh Katalin felszólította a Megafont, azonnal töröljék az alsóneműs abuzáló videót és kérjenek bocsánatot

Dukász Magor az ész a Megafonban?

Perintfalvi: „A Megafon egy rákos daganat, fel kell számolni!”

„Talán örökre” visszavonul a Megafon egyik arca, miután két doboz Xanaxot ajánlott Karsai Dánielnek

Többet költött a Megafon a Facebookon, mint Szlovákia vagy Írország összes politikai hirdetője

Meghamisította Bohár Dániel Márki-Zay Péterrel készült interjúját, de előkerült a teljes felvétel, ami bizonyítja a csalást

A Megafon vezetője és a PestiSrácok embere is oktat a Budapesti Metropolitan Egyetemen

Megszólalt a Megafont megszentelő plébános

Fideszes politikussal bővült a Megafon propagandistáinak csapata

Rejtélyes forrásokból jutott milliárdokhoz a Megafon nevű fideszes propagandaközpont

Még több hír érhető el a Media1-en. Megtalálhat minket Facebookon is. Feliratkozhat napi hírlevelünkre is.
Borító: László András, korábbi miniszteri biztos és fideszes EP-képviselőjelölt az M5 egyik műsorában. Fotó: YouTube / M5

Ne maradjon le a híreinkről, iratkozzon fel a Media1 napi hírlevelére!

Mielőtt távozna...

Kérje ingyenesen napi hírlevelünket és naponta elküldjük e-mail fiókjába a legfrissebb híreinket!

Adatvédelmi beállítások