Újraindult a Start Rádió a Békéscsaba FM 98,4 MHz-es frekvencián – tájékoztatta Mazán Zsolt, a Start Rádiót üzemeltető vállalkozás, a Telekom Békés Kft. ügyvezető igazgatója a Media1-et telefonon.
Mindez azért jelentős hír, hiszen a Start Rádió adáscsenddel kezdte az évet és ezután is három hét kényszerszünet következett.
A frekvencia pályáztatása hosszú ideje húzódott. 2022-ben olyan rossz feltételekkel írta ki az NMHH Médiatanácsa a 98,4 MHz frekvencia hasznosítására pályázatot, hogy azt minden lehetséges médiaszolgáltató bojkottálta, senki sem pályázott, így azt az eljárást végül pályázó hiányában eredménytelennek nyilvánította a testület. Ezt követően került sort a most lezárt újabb frekvenciapályázatra, amin Mazánék és a már említett másik pályázó is elindult, miután addigra az NMHH mindenkinek leszállította a frekvencia díját. A frekvenciára ketten pályáztak, a Start Rádiót működtető Telekom Békés Kft. (a cégnek nincs köze az ismert távközlési mamutcéghez), valamint a Helyi Média Kft. nevet viselő vállalkozás, de utóbbi kevesebb pontot ért el a pályázaton. Mazánékkal azonban csak úgy szerződött a Médiatanács, hogy a Start Rádió ideiglenes médiaszolgáltatási jogosultsága először 2023. december 31-én lejárt, így le kellett kapcsolni az adást, amíg életbe lépett az új médiaszolgáltatási jogosultságuk és megkezdhették az újbóli sugárzást.
A Start Rádió ügyvezetője a Media1-nek elmondta: óriási örömükre szolgál, hogy a Médiatanács határozata értelmében 10+7 évre szóló végleges hatósági engedélyt kaptak a folytatásra miután megnyerték a grémium frekvenciapályázatát. Ez azt jelenti, hogy ha minden jól megy, várhatóan még 2041-ben is a független helyi rádiósok által 1994-ben megalapított Start Rádió szólhat majd a viharsarki megyeszékhelyen és térségében ezen a frekvencián.
Óriási élményt kaptak a gyerekek
Mazán Zsolt a testvérével, a szintén rádiós Mazán Tamással és a rádió által mintegy három évtizede rendszeresen segített Degré utcai Gyermekotthon (Békés Vármegyei Gyöngyház Integrált Szociális és Gyermekvédelmi Központ) fiataljainak bevonásával közösen kapcsolták vissza a Start Rádió adóját és küldték az éterbe a médiaszolgáltató jól ismert szignálját. Az újraindításnak köszönhetően a fiatalok egy nem mindennapi élménnyel térhettek haza, hiszen fontos, felelősségteljes feladatuk volt: Liska Beáta (borítóképünkön narancssárga ruhában) kapcsolta be az adáslebonyolító szoftvert, Árgyelán György (borítóképünkön piros és fekete felsőben) a rádióadót kapcsolta be, míg Farkasné Szabó Györgyi (a képen jobbra fekete ruhában) a modulációs jelet indította el. Ők egyébként mind a rádió hallgatói.
Mazán Zsolt azt mondta a Media1-nek, hogy a Start Rádió visszakapcsolása azért is különleges pillanat volt a testvérének és neki, hiszen a Start volt a testvérpáros első rádiója 30 évvel ezelőtt, sőt ez volt az első olyan ideiglenes rádió a városban, ami ma is szól, ráadásul ez volt az első úgynevezett osztott frekvenciás állandó engedélyes rádió.
És egy kis nosztalgia
Mazán Zsolt az újrainduláshoz kapcsolódóan felidézte:
„a Start Rádió első 15 évében számítógépek segítsége nélkül, kezdetleges, szinte otthoni technikával készült adás került ki az éterbe. Mindez irgalmatlan sok munkaórával. A rádió korai időszakában megszámlálhatatlan kontaktusunk volt a hallgatókkal, például az élő kívánságműsorok, vagy éppen a kitelepülések alkalmával. A Start Család az éjszakai műsorsávban éveken keresztül uralta az étert. Rengeteg rádiós nőtte ki magát nálunk. A jelenlegi konkurenciáink közül is fel tudnánk sorolni olyan munkatársat – mint például Rákóczi Ferenc –, aki nálunk kezdte karrierjét.”

Mazán Zsolt kiemelte, hogy a hallgatóik és a hirdetőik is kitartottak mellettük, a kényszerszünet idején is sokan keresték őket. Van olyan hirdetőjük, aki évtizedek óta minden egyes nap náluk reklámozza szolgáltatásait.
A békéscsabaiak egyébként évek óta a Media1 hírportál heti rádióműsorával is találkozhatnak hétről-hétre az FM 98,4 MHz-en.
***
Kasszás Erzsivel és társaival női reggeli rádióműsor indul a Manna FM-en
Megszűnik A bohóc karmai közt – az ATV Start élő adását adja helyette a Spirit FM
Megújul a Sláger FM programkínálata és új műsorvezető is csatlakozott a stábhoz
A HírTV tegeződős beszélgetést sugárzott a Dobrev Klára rendezvényén gázpisztolyt rántó garázdával
Még több hír érhető el a Media1-en. Megtalálhat minket Facebookon is. Feliratkozhat napi hírlevelünkre is.