Tatár Csilla elsők között volt Magyarországon, aki a „hagyományos” lineáris tévés műsorvezetést YouTube csatornára cserélte. Néha még egy-egy televíziós műsort is szívesen elvállal, de az elmúlt hat évben egyre inkább a a YouTube lett a meghatározó a számára. Hat évvel ezelőtt kezdte a Tatár Csilla 34 című videósorozattal, de azóta már több más sorozatot is indított, melyekkel heti rendszerességgel jelentkezik. Tartalmai mind valamilyen üzenetet hordoznak, a sztárinterjúk után ma már főként edukációs tartalmakat készít. YouTube csatornái mellett több mint 88 ezer követője van az Instagramon és rendszeresen nyilvánosan kiáll számára fontos társadalmi ügyek mellett is. Tavasszal debütált a Vágó Rékával közös Kirakós podcastja is, ami üzletileg is unikális megoldás volt, hiszen Vágó Réka X Tatár Csilla közös cipőkollekciójuk időpontjában került ki a netre.
Tatár Csilla 2023 őszén szintén nem megszokott módon egyszerre három egészségedukációs sorozatot is indított. A Ne vegyél be mindent! című sorozatban szakemberek járnak körül egy-egy egészséggel kapcsolatos témát, az Ízekre szedjük című műsorában pedig ismert emberek beszélnek az étkezési szokásaikról, a gasztronómiához fűződő viszonyukról, a novemberben indult Dokihoz megyek című sorozatban pedig a Wáberer Medical Center orvosai válaszolnak a leggyakoribb kérdésekre.
Vendégünk, Tatár Csilla a Media1 podcast- és rádióműsorában elmesélte, hogyan és miért váltott a tévézésről a YouTube-ra, és sok kulisszatitokba avatott be bennünket az online műsorgyártással kapcsolatban.
A beszélgetés az alábbi lejátszó segítségével hallgatható meg.
Amennyiben még nem tette, iratkozzon fel a Media1 RSS csatornájára, hiszen így nem marad le a legújabb tartalmainkról! Ha csak a podcastra kíváncsi, feliratkozhat Spotify és iTunes, valamint Google Podcasts csatornáinkra is.
A Media1 podcast- és rádióműsorával többek között az alábbi rádiókban is találkozhat minden héten:
- Spirit FM (Budapest FM 92,9 MHz)
- Budaörs Rádió (Budapest FM 104,8 MHz)
- Balaton Rádió (Siófok FM 88,7 MHz)
- Érd FM (Érd FM 101,3 MHz)
- Alpha Rádió (Székesfehérvár FM 88,9 MHz)
- Maxi Rádió (Gyöngyös FM 92,4 MHz)
- Mega Rádió (Békéscsaba FM 98,4 MHz, Orosháza FM 90,2 MHz, Gyula FM 90,5 MHz)
- Csaba Rádió (Békéscsaba FM 88,9 MHz)
- Radio-B (online rádió)
- Hobby Rádió (online rádió és egyes kábelszolgáltatók set-top-boxain)
- Radio N Café (online)
- Pannónia Rádió (online)
- Menő Rádió (online)
- Mex Rádió (online)
Még több hír érhető el a Media1-en. Megtalálhat minket Facebookon is. Feliratkozhat napi hírlevelünkre is.