Miközben a magyar szuverenitásba már tulajdonképpen az is potenciális beavatkozás, ha valaki pályázati pénzeket kap külföldről, az amerikai republikánus jobboldalon közpénzből épít hálózatot a magyar kormány. Annyira fontos neki, hogy különféle amerikai közszereplőknek fizet ki az állami hátterű think tanken, a Danube Institute-on keresztül milliókat azért, hogy kedvező színben tüntessék fel Magyarországot és a kormány tevékenységét – derül ki az Átlátszóhoz került szerződésekből.
A lap hozzáteszi, a szervezet és az amerikai vendégkutatói tevékenysége kimerítheti az USA-ban a be nem jelentett lobbizás fogalmát is.
Az Átlátszó szerint az intézet egyes partnerei kifejezetten azért kaptak pénzt, hogy az amerikai médiában helyezzenek el a magyar kormánynak tetsző cikkeket, és követendő példaként állítsák az Orbán-kormány intézkedéseit a helyi jobboldal felé.
Ez nem olcsó mulatság: a Danube Institute mögött álló Batthyány Lajos Alapítvány (BLA) szerződött a kutatókkal és előadókkal amerikai médiumokban publikálásra kapott pénzt Rod Dreher, aki havi 8750 dolláros (kb. 3,1 millió forintos) fizetést kapott 2023. január 1. és június 30. között. Michael O’Shea újságírónak is hasonló volt a feladata, az ő idei szerződésében az szerepel, hogy „havi két, minimum 650 szavas cikket készít különösen magyar családpolitikai és magyar geopolitikai témákban amerikai és európai médiumok számára”. Havi 4500 dolláros (1,59 millió forintos) díjazást kap.
Christopher F. Rufo jobboldali aktivista március-áprilisban hat hétig élt Magyarországon. A szerződése szerint ezalatt 35 ezer dollárt (12,41 millió forintot) kapott a BLA-tól, cserébe a magyar alapítvány két előadás megtartását („critical race theory, valamint LMBTQ propaganda témában”) és két cikk megírását kérte, utóbbiak a Hungarian Conservative vagy a Hungarian Review című lapokban jelennének meg. Rufo azt mondta, a BLA nem nézte át a cikkeit a megjelenés előtt, azt írt tehát, amit akart, és állítása szerint kritizálta is Magyarországot.
Jeremy Carl, az American Conservative-be pulikáló újságíró februárban szerződött le a BLA-val 7000 dolláros megbízásért. Két tanulmányt kellett megírnia, egyiket a magyar családtámogatásokról, a másikat pedig erről: „Miként tudta az Orbán-kormány megszelídíteni a magyar mélyállamot, miközben Brüsszelt is távol tudta tartani?”
Trükközve mentegeti a Magyar Nemzet az Orbán szavait meghamisító amerikai újságírót
További hírek érhetők el a Media1.hu oldalon.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, és kövessen bennünket Facebookon is!