Élő adás közben lelőtték egy rádiós műsorvezetőt a Fülöp-szigeteken – számol be a BBC. A rendőrség tájékoztatatása szerint Juan Jumalont, akit a legtöbben DJ Johnny Walker néven ismernek, otthoni stúdiójában lőtték le.
Ifj. Ferdinand Marcos elnök határozottan elítélte a rádiós újságíró meggyilkolását. A Fülöp-szigeteki Újságírók Országos Szövetsége ugyanakkor hangsúlyozta, hogy már 4 újságírót öltek meg azóta, hogy Marcos 2022 júniusában hivatalba lépett. (A legutóbbi eset, amikor megöltek egy rádiós újságírót, idén május végén történt, arról a Media1 is beszámolt már.)
„A támadás még elítélendőbb, mivel Jumalon saját otthonában történt, amely egyben a rádióállomás helyszíne is volt” – közölte az újságírószövetség a mostani esettel összefüggésben.
Jumalon épp Facebookon közvetítette élő adását helyi idő szerint 05:30-kor, amikor a gyanúsított belépett az adás helyszínéül szolgáló helyiségbe és lelőtte őt.
A helyi média rendőrségi forrásokra hivatkozva azt állítja, hogy a gyanúsított engedélyt kért, hogy beléphessen Jumalon rádiós fülkéjébe és „fontos dolgot jelentsen be az adásban.” Ezt követően dördült el a végzetes lövés.
Az interneten egyébként az élő adás jellegéből adódóan videó is elérhető a gyilkosság elkövetéséről, de ezt kegyeleti okokból mi nem osztjuk meg.
A rendőrség közölte, megkezdték a kamerafelvételek átvizsgálását.
DJ Johnny Walker adásait rendszerint a 94.7 Gold Mega Calamba FM Facebook oldalán sugározzák, amelynek a BBC beszámolója szerint körülbelül 2.400 követője van.
A DJ felesége hiába kért orvosi segítséget, az orvosok már csak a halál beálltát tudták megállapítani. A rendőrség közölte, nincs tudomásuk róla, hogy korábban megfenyegették volna a műsorvezetőt.
Az elnök az X-en (korábbi Twitter) tett közzé egy bejegyzést, melynek lényege, hogy utasítást adott a rendőrségnek, hogy végezzenek alapos vizsgálatot, hogy igazságot szolgáltathassanak.
A Fülöp-szigetek az egyik legveszélyesebb helyek közé tartozik az újságírók számára – hangsúlyozta az amerikai központú Freedom House nevű szervezet.
További hírek érhetők el a Media1.hu oldalon. Megtalálhat minket Facebookon is.