Az ATV vezérlője

Megbírságolta a Médiatanács az ATV-t és a médiavállalat vezérigazgatóját

A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) a Media1.hu-nak megküldött mai, csütörtöki közleménye szerint az NMHH Médiatanácsa az ATV március 16. és 22. közötti adáshetének hatósági ellenőrzése során több szabálytalanságot is megállapított.

A testület három jogsértés miatt összesen 775 ezer forint bírságot rótt ki az ATV Zrt.-re, ezen felül további 75 ezer forintot kell fizetnie az ATV vezető tisztségviselőjének.

Az országos kereskedelmi csatorna egyhetes műsorfolyamának vizsgálata során a hatóság megállapította, hogy a szolgáltató határozatában szereplő vállalásával ellentétben a televízió egy adásnapon nem teljesítette a rendszeres híradásra vonatkozó kötelezettségét, valamint a vállalt heti műsoridejét is túllépte, amiért a hatóság 75 ezer forintos bírságot rótt a csatorna szolgáltatójára.

A burkolt kereskedelmi közlemény közzétételének tilalmára vonatkozó törvényi rendelkezést több alkalommal is megsértette az ATV a Hazahúzó című műsorában. A műsor a vizsgált adáshéten az ismétlésekkel együtt összesen nyolc alkalommal került adásba. A Médiatanács ezért 600 ezer forint bírsággal sújtotta a médiaszolgáltatót.

A műsorszámok támogatására vonatkozó előírások megszegését állapította meg a Médiatanács összesen két alkalommal az Életre fel! című műsor március 18-án és 19-én sugárzott epizódjaiban, amiért 100 ezer forintos bírságban részesítette az ATV médiaszolgáltatóját. A fenti döntésekhez kapcsolódóan, az ismételt jogsértésekre való tekintettel a szolgáltató vezető tisztségviselőjét 75 ezer forint bírsággal sújtotta.

A Médiatanács a heti üléséről csak később tölti fel a jegyzőkönyvet honlapjára, így egyelőre nem tudjuk, hogy milyen más döntéseket hoztak.

A médiahatóság a fideszes hírhamisítók pártjára állt: nem kap bírságot a HírTV a nagy háborús átverésért – 4 milliós bírság Balázséknak

A HírTV-től kirúgott Pálffy István az Etikai Bizottság tagjaként szerepel a Magyar Nemzeti Médiaszövetség oldalán

Pálffy István elődjét is elbocsátották a HírTV Napi Aktuális című műsorától

Új közös műsort jelentett be az ATV Csoport és a Deutsche Welle

Még több hír érhető el a Media1-en. Megtalálhat minket Facebookon is.

Borító: Az ATV vezérlője. Fotó: Szalay Dániel / Media1 (mobiltelefonos felvétel)

Ne maradjon le a híreinkről, iratkozzon fel a Media1 napi hírlevelére!

Mielőtt távozna...

Kérje ingyenesen napi hírlevelünket és naponta elküldjük e-mail fiókjába a legfrissebb híreinket!

Adatvédelmi beállítások