Pintér Szabolcs a 24. SAP NOW konferencián (2023.09.11.) Forrás: helyszíni fotó

Szinte minden a mesterséges intelligenciáról szólt Siófokon, a 24. SAP NOW konferencián

A SAP NOW konferencia a magyarországi üzleti informatika egyik legfontosabb eseménye, melyen évről évre több mint ezer vállalati és kormányzati döntéshozó vesz részt. Az idei konferencia legfőbb témája a mesterséges intelligencia (MI) fejlődése és vállalati szintű használata volt. Munkatársunk is ott volt a helyszínen Siófokon.

„A robotizálás nem ma kezdődött el, sok minden már mesterséges intelligenciával működik, és a következő évtizedekben velünk is lesz” – kezdte köszöntőjét a 24. SAP NOW kétnapos siófoki konferencián Pintér Szabolcs, az SAP Hungary ügyvezetője. Hozzátette: bár napi szinten használjuk például a navigációnál a mesterséges intelligenciát, a kifejezés mégis mindenkinek mást jelent, a definíció nem egyértelmű. A SAP víziója szerint az MI-t a már meglévő ökoszisztémába integrálná. Ez azt jelenti, hogy többek között automatizálnának rendszereket, növelnék a felhasználói élményt, hogy a felületek könnyen kezelhetőek legyenek. A rendezvényhelyszínen később bemutatták, hogy például az Excel táblázatok adatelemzését is átveheti az MI, tehát a munkavállalónak nincs szüksége a függvények begépelésére egy adat lekérdezéséhez.

Nagy ugrást hoz a mesterséges intelligencia az egészségügyben

Meskó Bertalan jövőkutató a generatív mesterséges intelligenciáról elmondta, hogy a bevezetése és használata szintlépést hoz az egészségügyben. A generatív MI akkor működik majd jól, amikor az orvos a pácienssel beszélget a panaszairól, míg a gép automatikusan felveszi az adatokat, amiket csak ellenőrizni kell, vagy segít a lelet értelmezésében a páciensnek. Az MI még messze nem tökéletes, követ el hibákat, de időt és energiát spórol az embernek, ha az ismétlődő feladatokat elvégzi helyette. Ezáltal több idő marad a kreatív munkafolyamatokra.
Dr. Meskó Bertalan a 24. SAP NOW konferencián (2023.09.11.) Forrás: helyszíni fotó
Dr. Meskó Bertalan a 24. SAP NOW konferencián (2023.09.11.) Fotó: a szerző mobiltelefonos helyszíni fotója

A konferencián a köszöntőt követően kerekasztal-beszélgetésen vett részt Blénessy László (4iG), Mátrai Károly (MVM), Pecsenye Roland (MBH Bank) és Pintér Szabolcs (SAP Hungary), aminek témája „A mesterséges intelligencia és más forradalmi technológiai innovációk szerepe az üzleti világban” volt. A beszélgetést Kántor Endre (Millásreggeli) moderálta, akinek első kérdése arról szolt, ki-hogyan tudja hasznosítani a mesterséges intelligenciát a saját vállalatánál.

Jobb lesz a callcenterek működése

Blénessy László (4iG) szerint a nagy stresszel és fluktuációval járó munkakörökben a mesterséges intelligencia jelenléte kifejezetten hasznos. Például a callcenteres kollégának egy ideges ügyféllel folytatott beszélgetés során az MI a szavak és emóciók alapján segíti a kollégát abban, hogy jó irányba haladjon a beszélgetés, megoldva a fennálló problémát. Ugyanakkor a szakemberhiány miatt sem mindegy, hogy egy munkavállalónak feleslegesen kell kopognia a billentyűzeten, miközben tesztel egy rendszert, vagy megcsinálja ezt helyette egy gép, amit utána csak ellenőriznie kell.

Lassan tudnak mozdulni az energiavállalalatok

Mátrai Károly (MVM) azonos véleményen volt, mert számukra is kifejezetten hasznos, ha a munkavállalót mentesíthetik az ismétlődő munkafolyamatok alól és továbbképezhetik, hogy érdemi munkát végezhessen. Ez a munkaerőpiaci problémákon is segít, mivel kevés a megfelelő jelentkező, tehát házon belül tudják orvosolni a problémát. Ugyanakkor egy hagyományos energetikai cég más cégekkel szemben kifejezetten lassan reagál a technológiai változásokra, amire öt-tíz vagy akár húsz év is kell. Továbbá a banki finanszírozás sem egyszerű számukra, mivel a banki szektor egyre inkább zöld gondolkodású.

A bankok is lépnek

Ezt az észrevételt megerősítette Pecsenye Roland (MBH Bank) is, kiemelve, hogy a szabályozások is egyre inkább a zöld gondolkodás felé tartanak. A bankoknak gyorsan kell reagálniuk a piaci változásokra, ezért az MI innovációit is gyorsan alkalmazzák többek között az adatok analizálása során, a döntéshozatali helyzetekben, de még az ügyfelek terelésében is a tudatosabb és egyszerűbb pénzügyi élet felé vezető úton. A banki szektornak támaszkodnia kell a technológiára, ugyanakkor erősen figyelnie kell az adatok védelmére, azok használata közben. Majd azzal folytatta, hogy a vállalatok költséges kísérletezéseinek általában a 90 százaléka megbukik. Ráadásul egy 30 éves IT hálózatot nem egyszerű modernizálni, és a hibák kikerülésével egy új rendszerre cserélni.

Pintér Szabolcs (SAP Hungary) válaszul hozzátette, hogy éppen azért, hogy a vállalatok elkerüljék a magas költségekkel járó, sokszor működésképtelen kísérletezést, az SAP pilotprojekteket javasol számukra, melyek költsége és hibafaktora jóval alacsonyabb. Trendek itt is vannak, amiket érdemes meglovagolni, ilyen a felhőalapú szolgáltatás is. Erre reagálva Mátrai elmondta, hogy az MVM nem technológia-, hanem utókövető, vagyis még csak most gondolkodnak azon, hogyan mennek majd a felhőbe, illetve, hogy hogyan tudják majd jól kihasználni a benne rejlő lehetőségeket. Ezzel szemben Pecsenye szerint a bankok nagyobb versenyben vannak, ezért mindenképpen kellenek az innovatív megoldások, és két-három évre előre kell gondolkodniuk arról, mit szeretnének nyújtani az ügyfeleknek. Blénessy még hozzáfűzte, hogy a cégeknek a mostani energiaárak mellett meg kellett tanulniuk spórolni is a működésirányítási rendszerben.

Arra a kérdésre, hogy mennyire tudnak előre tervezni, Pintér azt mondta, hogy jelenleg három évre előre lehet tervezni az informatikában, míg ez korábban tíz év volt, és ezért lenne fontos az oktatás,  a szakemberek képzése. Vele ellentétben Pecsenye úgy véli, maximum egy évre előre lehet végiggondolni, mi fog történni egy cég életében, ellenben három-öt évre előre meg tudja tervezni, hogy melyik rendszert mikor szükséges lekapcsolni, lecserélni egy újabbra. Az új eszközök beszerzése viszont csak az adott évben válik egyértelművé a technológiai újítások miatt. Blénessy kevésbé optimista, szerinte három évre előre is nehéz jósolni, de a trendeket és változásokat figyelemmel követve lehet jó döntéseket hozni. Mátrai ugyanakkor az energetikai cég esetében 15-20 évre előre próbál tervezni – egy erőmű tervezése, felépítése és üzembe helyezése közel 10 év, – tehát egészen másképp terveznek időben. A digitális terveik viszont messze nem ilyen részletesek.

A SurvAI kutatás tanulságai

A kerekasztal beszélgetést követően Pintér Szabolcs (SAP Hungary) sajtótájékoztatót tartott a cég SurvAI elnevezésű kutatásáról. A felmérés célja az volt, hogy megmutassa, a vállalatok miként viszonyulnak a mesterséges intelligenciához, milyen területeken számítanak AI-indukálta változásra, erre milyen eszközökkel készülnek, valamint függ-e a hozzáállásuk a cégük méretétől, az iparágtól vagy a digitalizáltság fokától. Noha a kutatás nem tekinthető reprezentatívnak, a csaknem 300 cégtulajdonossal, felsővezetővel készült kutatásban a magyar gazdaság viszonylag széles spektruma képviseltette magát, vállalatméret szempontjából arányos eloszlásban.

SurvAI felmérés bemutatása a 24. SAP NOW sajtótájékoztatóján. Forrás: SAP NOW
SurvAI felmérés bemutatása a 24. SAP NOW sajtótájékoztatóján. Forrás: SAP NOW

Még a mesterséges intelligencia jelentése is megosztja az embereket

Az eredmények azt mutatták, hogy már a mesterséges intelligencia definíciója sem egyértelmű. A válaszadók többsége (70%) tisztában van a mesterséges intelligenciával kapcsolatos tudása korlátaival, ahogy azzal is, hogy az MI / AI nem új dolog, eddig is jelen volt az üzleti rendszerekben (60%). A vállalatok vezetői azt is felismerik, hogy van feladatuk az MI megismerésével, használatával kapcsolatban, és nem értékelik túl saját cégeik képességeit a tekintetben, hogy milyen fokon állnak az alkalmazkodásban. Kétharmaduk inkább pozitív, de csupán 20 százalékuk gondolja, hogy saját cégük valóban eredményes, és vezető az AI-használatában az adott területen.

Bőven vannak félelmek

A megkérdezett vállalati döntéshozók körében is kimutathatók azok a félelmek, amik a hétköznapokban is jellemzik az AI-diskurzust: az „elveheti a munkánkat” (55%), vagy hogy olyan célokra fordíthatják a mesterséges intelligenciát a digitális nagyvállalatok, ami morálisan megkérdőjelezhető (63%), itt is megjelent. Az egyértelműen látszik az SAP kutatásából is, hogy ha egy márka hiteles, akkor bizalommal lesznek iránta a felhasználói.  Egy SAP felhasználó például sokkal kevésbé tart attól, hogy kikerül kezéből az irányítás, és 46 százalékuk alapozna üzleti döntést egy 100 százalékban mesterséges intelligencia által készített elemzésre, míg azok, akik nem használják az SAP-t, kevésbé bíznak a mesterséges intelligenciában (31%). Ugyanakkor a kisebb, 50fő alatti cégek inkább kiszolgáltatottságként élik meg a mesterséges intelligenciával teli jövőt. Hasonlóan polarizált a vélemény, ha árbevétel tekintetében választjuk ketté a válaszadók körét.

SurvAI felmérés bemutatása a 24. SAP NOW sajtótájékoztatóján. Forrás: SAP NOW
SurvAI felmérés bemutatása a 24. SAP NOW sajtótájékoztatóján. Forrás: SAP NOW

A felmérés azt mutatja, hogy bár a cégvezetők pozitívan látják a jövőt például a logisztika területén (78%), azonban sokkal magasabb a borúlátók aránya a jog (44%) és a hr (40%) területén. A kettő között persze valószínűsíthető összefüggés, hiszen ha egy raktárban az önjáró robotok terjednek el, kiszorítva ezzel a raktáros munkatársakat, akkor az végülis logisztika területén pozitív, míg hr szempontból egy negatív hatás. Hasonlóan megosztó a jogi jövőkép is; sok jogi problémát vethet fel az MI-használata (szerzői jogok, fogyasztói jogok, GDPR, felelősségbiztosítás stb.), nem beszélve arról, hogy vajon mikor merjük rábízni magunkat egy mesterséges intelligenciával meghozott bírói döntésre vagy mediációs, vitarendezési javaslatra.

Az is látszik, hogy a cégek elsősorban a termelésben, termékfejlesztésben, a fogyasztók elérésében várják a legnagyobb horderejű változást. Emellett az is egyértelműen kiderült, hogy az SAP-felhasználók sokkal inkább használják a mesterséges intelligencia adta lehetőségeket és további terveik vannak vele a marketing, a termékfejlesztés, vagy éppen a menedzsment területén.

„Ez nem is csoda annak tükrében, hogy az SAP globális konferenciáján tavasszal bejelentettük, 2025-re a vezető üzleti szoftvercég kívánunk lenni a mesterséges intelligencia használatában” – mondta Pintér Szabolcs ügyvezető a sajtóbeszélgetésen, majd hozzátette: az SAP vállalatirányítási szoftvereiben, platformajánlataiban már évtizedek óta használnak különböző szintű mesterséges intelligenciát, jelenleg a legfejlettebb üzleti MI képességek hatásait már három területen is érzékelhetik az ügyfelek: egyrészt az automatizációban, hiszen a gép már számos ismétlődő feladatot vesz át az emberektől; másrészt a felhasználói élmény javulásában, a gép és az ember közötti kapcsolat megkönnyítésében; harmadrészt az adatok értelmezése és csoportosítása révén a döntéstámogatásban és előrejelzések készítésében.

SurvAI felmérés bemutatása a 24. SAP NOW sajtótájékoztatóján. Forrás: SAP NOW
A SurvAI felmérés eredményei a 24. SAP NOW sajtótájékoztatóján.

A kutatás a forrás és a tudás kérdéskörére is kiterjedt. A válaszadók többsége túlnyomórészben saját forrásaira számít (55%) a jövőbeni MI-fejlesztések finanszírozására, de külső forrásként hitelt (20%) vagy uniós pénzt (30%) is megjelöltek. Azt is megmutatta a felmérés, hogy az SAP felhasználók tudatosabban állnak a mesterséges intelligenciához: körükben 80 százalék körüli azok aránya, akik lehetőséget látnak, és valódi árbevételi hatást is remélnek az MI használatától.

Túl kell lépni a chatbotos és képgenerátoros példákon

A konferencián is megfogalmazódott az igény, hogy a cégvezetők az unásig ismételt chatbot és képgenerátori példálódzásokon túl azt is lássák, hogyan támogathatja őket az üzleti környezetben a mesterséges intelligencia. A házigazda ezekből is bemutatott a résztvevők számára néhány kézzelfogható példát a konferencián.

Az SAP a hr területén piacvezető SuccessFactors szoftverébe integrált a Microsofttal közösen kifejlesztett megoldásokat. Így például a beépített MI segít az újonnan nyíló pozíciók munkaleírásainak automatikus elkészítésében, és a konkrét munkaköri leírások és a jelöltek önéletrajzai alapján javasol interjúkérdéseket a felvételiztető hr kollégának. A már felvett munkavállalóknak pedig időről időre tesz képzési javaslatokat a pozícióhoz és az érdeklődési körhöz illeszkedve.

Bemutató a 24. SAP NOW konferencián. Fotó: helyszíni fotó
Bemutató a 24. SAP NOW konferencián arról, hogyan használható az MI a hr-ben. Fotó: a szerző mobiltelefonos felvétele

Az automatizálás sok más területen is messze meghaladja már a korábbi gyakorlatot. Ma már naponta nem csak megszámlálhatatlan mennyiségű szállítólevél automatikus feldolgozása történik, a raktárszervezést, készletezést és utánpótlást is MI támogatással optimalizálhatják az SAP-t használó cégek. Beszerzési területen kiemelhető az SAP Business Network új intelligens számlakonverziós képessége, ami automatikusan kinyeri és feldolgozza a releváns információkat a szállítói számlákból, tovább gyorsítva a számlafeldolgozást és a pontosságot. Az SAP S/4HANA új intelligens beszedései pedig segítenek előre jelezni a késedelmes fizetés kockázatát a számlákon, és jobban rangsorolni, hogy mely ügyfeleknek van szükségük nyomonkövetésre.

Mesterséges intelligenciára cseréltek egy háborúellenes orosz sorozatszereplőt

A Trónok harca és a Pelikán-ügyirat szerzője is beperelte a ChatGPT tulajdonosát

A The Guardian is megtiltotta, hogy a ChatGPT felhasználja a cikkeit

Az OpenAI elindította a ChatGPT vállalkozásoknak szóló változatát

Eljárást indít a GVH a Microsoft mesterséges intelligenciájával kapcsolatban

Újságírórobottal kísérletezik a Google Genesis néven

Új kihívót kap a ChatGPT: elérhetővé vált a Falcon 40B

Még több mesterséges intelligenciával kapcsolatos hírt talál a Media1-en, ha ide kattint.

További hírek érhetők el a Media1.hu oldalon. Megtalálhat minket Facebookon is.

Borító: 24. SAP NOW konferencia, Pintér Szabolcs. Forrás: helyszíni fotó

Ne maradjon le a híreinkről, iratkozzon fel a Media1 napi hírlevelére!

Mielőtt távozna...

Kérje ingyenesen napi hírlevelünket és naponta elküldjük e-mail fiókjába a legfrissebb híreinket!

Adatvédelmi beállítások