Szinte a teljes magyar sajtó beszámolt arról kedden a turizmus.com-on megjelent közlemény alapján, hogy Tiborcz Istvánnak (Orbán Viktor miniszterelnök vejének) a cége, a BDPST Group a Svábhegyen megnyitotta Botaniq Budai Klub nevű exkluzív privát klubját.
A kormánytól független sajtó, élén a 24.hu-val, főleg azt hangsúlyozta a híradásokban, hogy Tiborcz István cége egy zártkörű intézményt üzemeltet mostantól az egykori Fonográf Klub helyén, ahol luxuskörülmények között pihenhetnek majd az arra érdemesült klubtagok.
A megnyitóról még a fideszes médialapítvány, a KESMA / Mediaworks lapja, a Magyar Nemzet is hírt adott kedden. Az Indamediához tartozó Index aznap nem számolt be róla, másnap viszont a lap egy helyszíni tudósítást közölt, amiben azonban a Magyar Nemzethez hasonlóan egyszer sem írták le Tiborcz István nevét – szúrta ki a Telex.
A cikkben a kormányközelivé vált Index arról próbálta meggyőzni az olvasóit, hogy Orbán Viktor vejének cége egy olyan ingatlant épített, ami a polgári értékrendnek is megfelelő és egyáltalán nem hivalkodó.
„Úgy tűnik, inkább az old money – azaz a történelmi arisztokrácia és a nagypolgárság – által is preferált csendes luxus irányába indultak el”
– fogalmazott az Index „luxusszakértőnek” titulált szerzője.
Nem először jár el így az Index, amióta a TV2 elnökeként ismert Vaszily Miklós többségi tulajdonába került. A Media1 számolt be elsőként arról 2021-ben, hogy a lap Tiborcz István nevének említése közölt egy kisfilmet a turai luxushotelről, a Botaniq Kastélyról is, amelynek szintén Orbán Viktor vejének a cége, a BDPST Group a tulajdonosa.
Egy volt KDNP-s fizetett propagandista veszi át az Index videó rovatának vezetését
További híreket érhet el a Media1.hu oldalon. Követhet bennünket Facebookon is.