Németh György fotóriporter, grafikus, tanár

Fotóriporteri Életműdíjat kapott Németh György

A ma már nyugdíjas szabadúszó Németh György 1990 és 2010 között dolgozott az MTI-nél, a Sajtófotó Pályázatokon szinte minden kategóriában díjazott volt, és két alkalommal szerepelt a Word Press Photo kiállításon is. 

Németh György kapta idén a Robert Capa Kortárs Fotográfiai Központ Fotóriporteri Életműdíját, amelyet 2018-ban a Magyar Újságírók Országos Szövetsége (MÚOSZ) Fotóriporteri Szakosztályának szakmai partnerségével alapítottak.

Németh György a Magyar Távirati Iroda (MTI) fotóriportereként több évtizeden keresztül tudósított képeivel a Csongrád megyei eseményekről. A napi- és hetilapok kérésére külön munkákat is elvégzett, és ezt mindig magas színvonalon tette, az adott médium igényei szerint, kilépve a hírügynökségi sémákból – írják méltatásában a Robert Capa Központ internetes oldalán.

Fotóriporteri tevékenységén kívül Németh György nevéhez szorosan hozzátartozik jelentős fotódokumentarista munkássága is. Életműdíja kapcsán azt írják róla, hogy mindig is olyan fotográfiákat készített, amelyek segítenek továbbgondolni a történeteket, vagy ahogy ő fogalmazott, olyan képeket készített, amelyek tovább mozognak.

„Ha felemelsz egy gépet, gyakorlatilag bekeretezed a világ egy részét egy bizonyos pillanatában. Szó szerint ellopod, kiválasztod, márpedig, ha választ az ember, akkor gondolkodik”

– vallja Németh György a Capa Központ beszámolójában.

A Szegeden élő fotográfus, grafikus, karikaturista és tanár egykor még lakodalmi fényképészként is dolgozott. Fiatalon a Szegedi Fotóklub KONTAKT alkotócsoport tagja volt. 1990 és 2010 között dolgozott az MTI Dél-Alföldi régiójának újságíró-fotóriportereként. A Sajtófotó Pályázatokon – a sport kivételével – minden kategóriában díjazott volt. Két alkalommal szerepelt a Word Press Photo kiállításon. Eddig két önálló albuma jelent meg, de grafikusként és karikaturistaként több mint száz könyvben szerepelt. Számos hazai és nemzetközi kiállítást rendeztek munkáiból.

Németh György jelenleg nyugdíjasként a Szegedi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karán és a Juhász Gyula Pedagógusképző Karán tanít képi kommunikációt.

A Fotóriporteri Életműdíjat első alkalommal Urbán Tamás, majd 2019-ben Szebeni András, 2020-ban Rédei Ferenc, 2021-ben Benkő Imre és 2022-ben Fejér Gábor kapta.

Állami kitüntetést kapott Sziebig Andrea

„Minél nagyobb a sötétség, annál nagyobb szükség van az újságírásra” – Oscar Martinez kapta a Deutsche Welle nemzetközi szólásszabadság díját

Bebörtönzött iráni újságírónők kapták idén a Szabadság Aranytollat

Meghosszabbították a Hégető Honorka-díj nevezési határidejét

Kihirdették a 41. Magyar Sajtófotó Pályázat díjazottjait

Letörölte az MTVA miatt a Fortepan a Kudlik Júliát és Vitray Tamást is tartalmazó fotóarchívumot

Ízléstelen hatásvadászatnak tartja az ukrán fotós, hogy a magyar kormány hirdetésekben használja a fotóját

További hírek érhetők el a Media1.hu oldalon. Megtalálhat minket Facebookon is.

Borítókép: Németh György fotóriporter, grafikus, tanár. Fotó: Gordon Eszter / Facebook / Németh György Photo

Ne maradjon le a híreinkről, iratkozzon fel a Media1 napi hírlevelére!

Mielőtt távozna...

Kérje ingyenesen napi hírlevelünket és naponta elküldjük e-mail fiókjába a legfrissebb híreinket!

Adatvédelmi beállítások