Forrong a magyar korcsolyavilág amiatt, hogy a Kósa Lajos fideszes politikus által vezetett Magyar Országos Korcsolyázó Szövetség (MOKSZ) döntései alapján megannyi oroszajkú versenyző vesz részt magyar színekben a nemzetközi versenyeken műkorcsolyában. Olyannyira, hogy ezen ágazatban csupán egyetlen magyar születésű versenyző fér be a Magyarország keretébe, a többiek mind oroszajkúak.
Az esetet részletesen tárgyalta a maradék magyar független sajtó, a Media1-nek szakportálként nem is feladata ennek sportszakmai vagy politikai vetületeit vizsgálni, ám médiaipari szempontból is érdekes fejlemény történt az ügyben a minap. Egy másik országban persze nem volna különös, ha a közmédia is foglalkozna egy sportszövetségi botránnyal, ám Magyarországon nem gyakori, hogy fideszes politikusokat érintő, számukra kellemetlen ügyekkel foglalkozna az állami média.
Ez minap mégis megesett, amikor a köztelevízió M4 Sport csatornájának Sport7 című heti „beszélőfejes”, beszélgetős műsorában téma volt a korcsolyaszövetségben kitört botrány. A 2010 utáni közmédiától szokatlan módon az eset szinte minden aspektusát feltárták. Foglalkoztak a kiskorú versenyzők szülei által írt felháborodott levelekkel, valamint Vardanjan Gurgen személyével, aki műkorcsolya ágazati sportigazgatóként leginkább felelős azért, hogy magyar gyerekek és felnőtt korú versenyzők helyett oroszokkal töltötték fel a magyar színekben indulók kvótáit.
Ezen felül még azt is megemlítette a műsor, hogy Gór-Sebestyén Júlia, az egyik műkorcsolya-egyesület vezetője, edző ellen több szülő is fellépett, durva hangnemmel, valamint kiskorú műkorcsolyázók betegen való versenyeztetésével vádolva őt.
A lényeg lemaradt
Sőt, még Kósa Lajost is idézte az adás, aki nemrég nyilatkozott a témában a 24.hu-nak. Csupán azt mulasztotta el közölni a közmédia a nézőivel, hogy azon felül, hogy Kósa a MOKSZ elnöke, kormánypárti országgyűlési képviselő, a Fidesz alelnöke és az Országgyűlés honvédelmi és rendészeti bizottságának elnöke. Pedig az, hogy Kósa Lajos fideszes politikus, szoros összefüggésben van azzal, hogy egy sportszövetség elnökévé válhatott.
Gór-Sebestyén Júlia kapcsán pedig azt mulasztották el megemlíteni, hogy az edző házastársa Gór Csaba politikus, a Fidesz választókerületi elnöke Budapest 4. számú választókerületében és a II. kerületi önkormányzatban a kormánypártok frakcióvezetője.
A kérdéses műsorrész ezen link alatt található videóban, 13:47-től tekinthető meg.
15 milliárd forintnál többet fizet az MTVA az egyre kevésbé nézett Forma-1 közvetítési jogaiért
Letöröltetné Kudlik Júliát és Vitray Tamást az MTVA a Fortepan fotóarchívumából
További hírek érhetők el a Media1-en. Követhet minket Facebookon is.