Fekete Dávid, a Megasztár egykori felfedezettje.

Helyreigazítást közölt az Index

Helyreigazítással indította a hetet hétfőn az Index.
Mediamap közterületi médiafoglaló rendszer

Újjászületik a közterületi reklám

A MediaMap platformja megszünteti az Out-of-Home (OOH) piac legnagyobb akadályait: az áttekinthetetlenséget és a bonyolult foglalási folyamatokat. Felhasználóbarát térképes felületével, készletinformációival és aggregált kínálatával a kisebb és közepes vállalkozások versenyképes pozícióba kerülhetnek a fogyasztók figyelméért folytatott harcban. (x)

Tovább a részletekért »

A közelmúltban félig kormányközelbe került lap egyik tavaly június végén megjelent cikkében állított valótlant egy most megjelent helyreigazító közleményének szövege szerint.

A „Több mint 320 milliós kárt okozott, 15 évet kaphat Fekete Dávid című cikkben azt híresztelte az Index.hu megalapozatlanul, hogy az azóta a letartóztatásból bűnügyi felügyeletre (korábbi nevén házi őrizetbe) enyhített kényszerintézkedés alatt álló Megasztár korábbi felfedezettje egy bűnszervezet tagja volna.

Feketét egyébként az ügyészség azzal vádolja, hogy csalásokat és sikkasztásokat követett el.

„Egyre fenyegetőbb anyagi helyzete miatt kölcsönöket vett fel magánszemélyektől, illetőleg egy banktól is. Az összegeket ismeretlen célra fordította, majd az eladósodott cégét egy – általa is tudottan halálos betegségben szenvedő személynek – értékesítette”

írja az ügyészség honlapja.

Annyi igaz tehát, hogy az ügyészség bűncselekménnyel vádolta meg a Megasztár egykori szereplőjét (emiatt került házi őrizetbe), de a lap azon állítása nem bizonyult valósnak, hogy Fekete egy bűnszervezet tagja.

Fekete Dávid tavaly októberben a TV2 ellen is pert nyert. A csatorna tehetségkutatójának felfedezettje azért ment bíróságra, mert két alkalommal engedély nélkül használtak fel egy hangfelvételt a Tényekben, amelyen ő beszélt.

Az Index társtulajdonosa Orbán évértékelőjén: butaság, hogy Mészáros Lőrinc finanszírozza az Indexet

Trükkel veri át az Index és a Transzparens Újságírásért Alapítvány az embereket a magyar médiahelyzetről

Pert nyert a TV2 ellen Fekete Dávid, a Megasztár sikkasztással vádolt egykori szereplője

További hírek érhetők el a Media1-en. Követhet minket Facebookon is.

Borítókép: Fekete Dávid, a Megasztár egykori felfedezettje. Forrás: az énekes közösségi oldala.

 

Ne maradjon le a híreinkről, iratkozzon fel a Media1 napi hírlevelére!

Mielőtt távozna...

Kérje ingyenesen napi hírlevelünket és naponta elküldjük e-mail fiókjába a legfrissebb híreinket!

Adatvédelmi beállítások