fbpx
A Szemlélek főszerkesztője, Sáhó Eszter (b2) és lapigazgatója, Gégény István (j.) Hodász Andrással (b.) és Füzes Ádámmal (j2).

Korlátozza tevékenységét a Gundel Takács Gábort és Hodász Andrást is szerzői között tudó Szemlélek című keresztény portál

Nem lesznek ezentúl saját cikkek az oldalon, de nem zárják be a site-ot.

Forrás hiányában nem tudják küldetésüket, a lap működtetését „ugyanazzal a lendülettel” folytatni, de megszüntetni sem akarják sajtóterméküket, ezért ahogy drámai hangvételű közleményükben fogalmaznak, „őrlángra teszi” a Szemlélek működését a keresztény lap vezetése.

Azt is megjegyzik, hogy azért sem akarják bezárni az online újságot, mert bíznak benne, hogy a helyzetük hamarosan rendeződik. Ehhez az olvasók segítségét kérik:

„Legyen világosság, támogass minket!”

– írják. Azt is elárulta a lapvezetés, hogy pontosan mit jelent az „őrlángra tétel”. Mostantól a Szemléleket csak szabadidejükben készítik, és csak annyi tartalom jelenik meg, amennyit az ilyen működés megenged, így nem készülnek podcastok, videóinterjúk, felmérések sem.

Egy másik bejegyzésben azt is egyértelművé teszi a keresztény lap vezetése, hogy mennyi pénzből tudnának a továbbiakban működni. Ahhoz, hogy továbbra is készüljenek saját anyagok, körlbelül havi 2 millió forintra volna szükségük, míg az eddigi működés zavartalan folytatásához 2,5 millióra. Ez utóbbiban már benne volnának a videós anyagok készítése is. Azt is elárulták, hogy az „őrlángos” működés is 1,5 millió forintba kerül havonta az állandó költségek miatt.

A Szemlélek, amely eddig állandó szerzői között tudhatta Hodász András katolikus papot és Gundel Takács Gábor televíziós műsorvezetőt is, egyfajta „érted aggódok, nem ellened” szemlélettel viszonyult az egyházhoz, és kritikus volt a 2010 óta fennálló rendszerrel.

Egyszer már volt gond a Szemlélek háza táján. Két éve a lapot kiadó egyesület elnöke egyik napról a másikra kirúgta a lapvezetőket, Sáhó Eszter főszerkesztőt és Gégény István kreatív igazgatót. Akkor végül másfél hónap múlva újra tudott indulni az online magazin.

Megszűnik a kormányközeli média sorozatos támadásai után a Papifrankó nevű YouTube-csatorna

A békés közbeszédért indított petíciót több ismert médiaszemélyiség

További hírek érhetők el a Media1-en. Követhet minket Facebookon is.

Borítókép: A Szemlélek főszerkesztője, Sáhó Eszter (b2) és lapigazgatója, Gégény István (j.) Hodász Andrással (b.) és Füzes Ádámmal (j2). Forrás: YouTube.
Szóljon hozzá!

Értesüljön azonnal a legfontosabb médiás hírekről!

Lájkolja Facebook oldalunkat!


Kérje ingyenesen napi hírlevelünket!

Adatvédelmi beállítások