fbpx

február 1, 2023

Jákob Zoltán, a Crystal Nails tulajdonosa, a TV2 Bachelor - a Nagy Ő című reality-jének következő agglegénye

Az egyik leggazdagabb magyar milliárdos lesz A Nagy Ő következő agglegénye

Egy ismert magyar milliárdos szívét próbálják meghódítani a műsorba bekerülő nők a Bachelor – A Nagy Ő című reality következő évadában. A csatorna bejelentette azt is, hogy elindult a szereplők toborzása, a gazdag vállalkozó pedig elmondta, miért egy tévéműsorban próbálja megtalálni a szerelmet.

Az ATV székháza Budapesten

Beperelte az ATV Hadházy Ákost és 1 millió forint sérelemdíjat követel tőle

A televízió szerint az országgyűlési képviselő súlyosan valótlan dolgokat állított az ATV-ről és annak tulajdonosáról, Németh Sándorról egy tavalyi Facebook-videóban. Azt kéri a médiavállalat a Fővárosi Törvényszéken indított keresetében, hogy tegyen közzé egy bocsánatkérést a politikus, amelyben elismeri, hogy nem az igazat állította videójában, valamint jó hírnév megsértése miatt fizessen meg 1 millió forint sérelemdíjat.

Ideges frusztrált szomorú idősebb nyugdíjas nő, aggódó hölgy, akinek problémája van a fizetéssel, online vásárlással, hitelkártyával fizetéssel, blokkolt bankkártyával, nézi a laptop képernyőjét. Internetes csalás.

GVH: Terjednek a „sötét mintázatú” módszerek az e-kereskedelemben

Az európai fogyasztóvédelmi hatóságok gyorsvizsgálata alapján a kereskedők több mint harmada észrevétlen, úgynevezett „sötét mintázatú” módszerekkel manipulálja a fogyasztókat az online térben. Az európai gyorsvizsgálatban is résztvevő Gazdasági Versenyhivatal (GVH) itthon már felvette a harcot a vásárlói döntések rejtett torzítása ellen – áll a Media1-hez eljuttatott közleményükben.

Novák Péter

Novák Péter lett a Httpool magyarországi igazgatója

Megerősíti magyarországi csapatát a Httpool by Aleph: Novák Péter country managerként veszi át a hazai leányvállalat vezetését – derül ki az ügynökség a Media1-hez eljuttatott közleményéből.

Értesüljön azonnal a legfontosabb médiás hírekről!

Lájkolja Facebook oldalunkat!


Kérje ingyenesen napi hírlevelünket!

Adatvédelmi beállítások