fbpx
DIGI

Jelentősen megdrágulnak a DIGI szolgáltatásai

A magyarországi magas infláció és az energiaválság is rátett egy lapáttal.

Közleményben tudatta lapunkkal a DIGI Csoport, hogy 2023 januártól áremelésre számíthatnak azok az ügyfeleik, akik nem váltanak elektronikus számlázási csomagra, illetve nem rendelkeznek egy évre szóló hűségszerződéssel.

Az önálló vezetékes internet szolgáltatással rendelkező ügyfelek előfizetésének ára 2000 forinttal, a csak műholdas (DTH) előfizetéssel rendelkező ügyfelek szolgáltatásainak ára 1000 forinttal, míg a két vagy három vezetékes szolgáltatással rendelkezők csomagjai 1500 forinttal kerülnek többe januártól.

„A magyarországi árszínvonal megszokottnál jelentősen gyorsabb emelkedése és az energiaválság egyaránt növelte a vállalat működési költségeit, ennek ellensúlyozása érdekében vált szükségessé az előfizetői díjak emelése”

– áll a cég indoklásában.

Visszabontanak a DIGI mobilhálózatából

Az áremelkedés bejelentésével együtt a DIGI tehát hűségprogramot is indít azoknak az ügyfeleknek, akik vállalják az egy év hűségidőt: számukra a 2023. január 1-jétől érvényes listaárakhoz képest az egy termékkel rendelkezők esetében 500 forint, a két vagy három szolgáltatásra előfizetőknél 1000 forint havidíj kedvezményt biztosítanak, de új csomagjukhoz egyéb kedvezmények is járnak majd.

További hírek érhetők el a Media1-en.

Szóljon hozzá!

Értesüljön azonnal a legfontosabb médiás hírekről!

Lájkolja Facebook oldalunkat!


Kérje ingyenesen napi hírlevelünket!

Adatvédelmi beállítások