fbpx
Keresztes Tamás az Abrakadabra – titokzatos bűvészettörténet című műsorban.

Abrakadabra címmel indul a Spektrum új, saját gyártású magyar bűvészsorozata – íme az előzetes

A bűvészet titkait bemutató saját gyártású sorozat indul október végén a Spektrumon, mely Keresztes Tamás Jászai Mari-díjas színművész közreműködésével látványosan mutatja be a műfaj kalandos történetét és különböző ágait.

Az új magyar gyártású sorozat indulásáról először Málnay B. Levente, az AMC Networks regionális ügyvezetője beszélt Gyulán a Magyar Kommunikációs Szövetség (MKSZ) és a Magyar Kábeltelevíziós és Hírközlési Szövetség közös hétfői konferenciáján, majd ma, szerdán, nem sokkal ezelőtt egy közlemény is érkezett a médiavállalattól a további részletekről.

Az Abrakadabra – titokzatos bűvészettörténet címmel induló saját gyártású műsorból a Spektrum nézői megtudhatják majd például, hogyan lopta le Rodolfo a nézők nyakkendőjét, hogyan hajlított kanalat Uri Geller, vagy hogyan szabadult ki bilincseiből Houdini. Az Abrakadabra az illúziók, a zsebtolvajlás és a szabadulóművészet terén nyújt majd ismeretterjesztést, mely valóban átfogó képet ad majd a bűvészkedés, a bűvészet világáról. Ezt a szerepet vállalta magára Kelle Botond bűvész, aki a sorozat írója, rendezője és társrendezője, és Géczy Dávid filmrendező, akik számtalan műfaj bemutatása mellett, a trükkök megoldása mögött rejlő gondolkodásmódot ismertetik meg a nézőkkel szórakoztató formában.

A sorozat hat epizódjában az illúziók, a zsebtolvajlás, a mentalizmus, a kézügyességi bűvészet, a szabadulóművészet és a modern bűvészet kerül fókuszba. Kiemelkedő hazai és nemzetközi képviselők szólalnak meg, többek között Ungár Anikó és Hajnóczy Soma bűvész világbajnok. Számtalan olyan archív felvétel is előkerül, melyek olyan ikonikus bűvészek mutatványait jelenítik meg mint például Rodolfo, David Merlini, David Copperfield vagy Uri Geller.

Hajnóczy Soma az Abrakadabra – titokzatos bűvészettörténet című műsorban.
Hajnóczy Soma az Abrakadabra – titokzatos bűvészettörténet című műsorban. Fotó: AMC Networks.

Több műfajról is szó esik a sorozatban

Az illúziók világában szerepelnek lebegő autók, kettéfűrészelt nők, és a semmiből előbukkanó hatalmas tigrisek. A műfaj egyik legkiválóbb képviselője Tihany (Czeisler Ferenc), aki a világ legnagyobb utazó varieté színházát hozta létre a 20. században, a maga 5.500 fős nézőterével. Tihany úr – akinek színpadán David Copperfield is fellépett – műsorában helikoptert jelenített meg, és embereket lebegtetett. Ám nem csupán az ő bűvészetéről lesznek láthatóak archív felvételek, de újrajátszott jelenetek segítségével a sorozat megidézi Vanek professzor legendás trükkjét is, melyben saját fiát fejezte le a közönség előtt.

Egy másik műfaj, a színpadi zsebtolvajlás legismertebb, legnagyobb hazai mestere Rodolfo, akinek specialitása a nadrágtartó, később a nyakkendő lopás lett, amelyeket szintén régi felvételeken elevenítek fel a készítők. Nem csupán a lopás technikáját és a figyelemelterelés módszereit hívják elő, hanem az is kiderül, hogyan húzta ki többször zsebtolvaj tudása a bajból Rodolfot.

Holcz Gábor az Abrakadabra – titokzatos bűvészettörténet című sorozatban.
Holcz Gábor az Abrakadabra – titokzatos bűvészettörténet című sorozatban. Fotó: AMC Networks.

A szabadulóművészet is górcső alá kerül, melynek korabeli megálmodója a magyar származású Houdini volt. A sorozat nézői láthatják, ahogyan kibújik egy kényszerzubbonyból fejjel lefelé lógva New York-i felhőkarcolókról, vagy kiszabadul bilincseiből miközben egy jeges folyóba ugrik, és azután megmenekül a vízi kínzókamrából. Houdini számos filmet is forgatott, amelyekben több, máig vakmerőnek számító kaszkadőrmutatványt is bemutatott. A műsorban fontos megszólaló David Merlini szabadulóművész is, aki a világ egyik legkomolyabb Houdinin gyűjteményével rendelkezik, ami budai várnegyedben található Houdini Múzeumban van kiállítva. Merlini nem csak Houdini kapcsán szólal meg, de saját karrierjének jelentős állomásait is feleleveníti: látható lesz az élve lefagyasztás, a lángoló autóból való szabadulás és az élve bebetozonás is.

A nézők archív és mai videófelvételek mellett a műsorvezetővel közösen bemutatott bűvésztrükköknek is szemtanúi lehetnek, sőt minden részben maguk is elsajátíthatnak egy-egy trükköt.

Az új sorozat október 23-tól minden vasárnap 17 órától lesz látható a Spektrum képernyőjén.

Az új sorozatról két előzetest is megmutatott a tévétársaság, íme:

 

Új magyar tartalom érkezik az HBO Maxra – itt A döntés előzetese

Ha feliratkozik a Media1 Telegram-csatornájára, sosem marad le a híreinkről!

További híreket talál a Media1-en! Csatlakozhat hozzánk a Facebookon és a Twitteren, valamint feliratkozhat a hírlevelünkre is!

Borító: Keresztes Tamás az Abrakadabra – titokzatos bűvészettörténet című műsorban. Fotó: AMC Networks.
Szóljon hozzá!

Értesüljön azonnal a legfontosabb médiás hírekről!

Lájkolja Facebook oldalunkat!


Kérje ingyenesen napi hírlevelünket!

Adatvédelmi beállítások