fbpx
Game of Talents – Tehetség első látásra.

Premierdátumot kapott a Game of Talents – Tehetség első látásra, az RTL Klub új gameshow-ja, itt az előzetes is

10 millió forint lesz a tét az Istenes Bence által vezetett műsorban.

A februárban bejelentett Game of Talents – Tehetség első látásra című nagyszabású gameshow szeptember 4-től, 19 órától indul az RTL Klub műsorán – tudatta az RTL Magyarország egy nem sokkal ezelőtt kiadott keddi közleményében.

Mint írták, az újonnan induló produkcióban egyszerre lesz jelen a showműsorok látványvilága és a gameshow-k izgalma – a tét 10 millió forint.

A Tehetség első látásra című produkcióban, melynek műsorvezetője Istenes Bence lesz, adásonként két pár játszik egymás ellen, ahol a párok egyik tagja egy híresség, miközben a színpadra ismeretlen személyek érkeznek, akikről ki kell találni, hogy miben lehetnek tehetségesek (például: szabadulóművész, akrobata, késdobáló, tűznyelő, táncos, mesemondó, jazz gitáros).

A játékosok – és a nézők is – kisfilmekben elrejtett nyomok alapján találgatnak, vajon mi lehet az ismeretlen, civil ruhás személy tehetsége? Amikor eltűnik a fal, elkezdődik egy látványos előadás, ezzel egy időben a pár számára kiderül, jól tippeltek-e. A jó tippekkel a játékosok minden körben pénzt gyűjthetnek a nyereményalapjukba, de ha tévednek, ellenfelük kapja meg az összeget.

A Game of Talents – Tehetség első látásra formátum a Fremantle és az UFA saját fejlesztése, Magyarországon a showműsort az UFA Magyarország gyártja. A produkcióért az X-Faktor senior kreatív producere, Verebély Marcell felel.

A műsorról egy előzetest is kaptunk a tévétársaságtól:

Ha feliratkozik a Media1 Telegram-csatornájára, sosem marad le a híreinkről!

További híreket talál a Media1-en! Csatlakozhat hozzánk a Facebookon és a Twitteren, valamint feliratkozhat a hírlevelünkre is!

Borító: RTL sajtószoba.
Szóljon hozzá!

A Media1 legfrissebb hírei

Kövessen minket!

Iratkozzon fel a Media1 napi hírlevelére!

Értesüljön azonnal a legfontosabb médiás hírekről!

Lájkolja Facebook oldalunkat!


Kérje ingyenesen napi hírlevelünket!

Adatvédelmi beállítások