Augusztus 7-én 11:55-ös kezdéssel immáron az 5. évadával jelentkezik az RTL Klubon Az Év Hotele című műsor, melyben ezúttal 5 régió összesen 28 szállodája versenyez majd Az Év Hotele díjért – mondta el a Media1.hu-nak Bányi Gábor, a produkció főszerkesztője.
A főszerkesztő kérdésünkre elmondta azt is, hogy a műsorvezető Kecsmár Alexandra lesz, akit már nem csak a Fókuszból, de a korábbi évadból is jól ismerhetnek az RTL Klub nézői.

Bányi Gábor a Media1 érdeklődésére elárulta, hogy a korábbi évadokhoz képest ezúttal nem civilek, hanem ismert emberek fogják tesztelni a szállodákat. A szállodatesztelők között található például Blága Tünde szépségkirálynő, Pál Tamás színész, Czanik Balázs személyi edző, életmód tanácsadó, és még sokan mások.

Az Év Hotele előző évadában a 2010-es évek legjobb szállodai versenyeztek egymással, és Az Év Hotele díjat akkor a felsőtárkányi Varázslatos Bambara Hotel nyerte meg.

A verseny során nem csak régiógyőztesek lesznek, tehát két szálloda is továbbjut a következő fordulóba, így a 2023. január 29-i döntőben 10 szálloda mérkőzik majd meg végül egymással.
A közönségszavazatokat a facebook.com/azevhotele oldalon keresztül várják majd a műsorok után egy héten át.
Az Év Hotele minden héten vasárnaponként déltájban lesz látható az RTL Klub képernyőjén.
* * *
További hírek találhatók a Media1-en. Megtalál minket Facebookon is, és kérheti tartalmainkat már az ingyenes Telegram applikációban is.