A Balatoni Kör kezdeményezéséhez csatlakozott az Országos Meteorológiai Szolgálat és a Balatoni Szövetség, hogy felhívják a veszélyt és küzdjenek a bulvárosodó időjárási újságírás ellen – olvasható az Index.hu oldalán.
A három szervezet azt kifogásolja, hogy a szóban forgó cikkek esetében félrevezető lehet a címadás, sokszor a leglényegesebb információk maradnak le. Határozottan kijelentik, hogy a bulvárosodó meteorológiai cikkek szándékosan ferdítenek, emiatt szeretnék megnyerni az etikus médiumokat, hogy csatlakozzanak a kezdeményezéshez, valamint kerüljék a jövőben a műfajt.
Egyúttal bejelentették, hogy a Balatoni Kör megalapítja a Döglött Béka díjat, amelyet annak a médiumnak adnak, amely a leghatásvadászabb prognózis címet publikálja egy adott hétvégére, ezzel kárt okozva az olvasóknak és a balatoni vendéglátásnak is.
Érdekesség, hogy a kezdeményezéshez csatlakozott az az Index.hu is, amelynek korábban többször is elég komoly nézetelértése volt az Országos Meteorológiai Szolgálattal a portál hatásvadász, a valóságtól elrugaszkodott időjárással kapcsolatos címadása miatt: az is előfordult, hogy az OMSZ közleményben határolódott el az Indextől, erről a Media1 is írt.
A Media1 megkereste az Országos Meteorológia Szolgálatot ezzel kapcsolatban még tavaly, a kapott válaszból pedig kiderül, hogy a probléma jóval összetettebb.
Ha feliratkozik a Media1 Telegram-csatornájára, sosem marad le a híreinkről!
További híreket talál a Media1-en! Csatlakozhat hozzánk a Facebookon és a Twitteren, valamint feliratkozhat a hírlevelünkre is!