Ahogy arról a Media1 korábban beszámolt, új évaddal érkezik a Szerencsekerék a TV2 képernyőjére. A TV2 most lapunknak is megküldött közleményében bejelentette azt is, hogy április 11-én, és ezt követően minden hétköznap 20 órakor tűzi majd műsorra a gameshow-t.
Mint írták, a Szerencsekerékben továbbra is minden adásban két civil versenyző mellett egy-egy sztár is próbára teszi a tudását és a szerencséjét. Többek között olyan hírességek pörgetik meg a kereket, mint Jakupcsek Gabriella, Ördög Nóra, Erdélyi Mónika, Bódi Margó, Krausz Gábor, Stohl András vagy Curtis.
Ahogy azt korábban már megírtuk, a műsorvezető ezúttal is Kasza Tibi lesz, segítője pedig Sydney van den Bosch.
„(…) A Szerencsekerék ízig-vérig szórakoztató műsor lett, rengeteg nevetéssel, izgalmas feladvánnyal, nagyon sok drámával, az új epizódok alatt a nullázások, a sorsfordító pillanatok sokkal intenzívebben vannak jelen. Egy még szórakoztatóbb, még feszültebb és olykor bizony drámákkal, könnyekkel teli adások várnak a nézőkre. Aki eddig szerette a műsort, biztos vagyok benne, hogy a most még jobban fogja szeretni. Aki eddig lemaradt, annak üzenem, érdemes bekapcsolódni, mert nagyon szórakoztató műsort készítettünk és bánni fogja, ha csak a szomszédtól hallja, ő mit néz estéről estére. Várunk mindenkit a képernyők elé, és bízom benne, hogy a Szerencsekerék még éveken át velünk marad és én részese lehetek ennek a történetnek”
– nyilatkozta Kasza Tibi.
„A Szerencsekeréknek köszönhetően egy új szerepkörben ismerhettek meg a nézők, és rendkívül hálás vagyok, hogy továbbra is a részese lehetek ennek az ikonikus műsornak. Mostanra már rutinosabban mozgok a kamerák előtt, és egy összeszokott csapatban dolgozhattunk, így még szórakoztatóbb epizódokra számíthat a közönség. Imádom a humort és a szórakozást, ezért örülök, hogy estéről estére mosolyt csalhatunk az emberek arcára. Az új epizódokban sok olyan pillanat volt, amikor engem is elragadtak az érzelmek, vannak személyes kedvenceim, emellett idén is rengeteg olyan pillanatot tartogat a Szerencsekerék, amire talán nem számítanak a nézők”
– fogalmazott Sydney van den Bosch.

Fotó: TV2 sajtószoba
Az első hét sztárvendégei Bódi Margó, Krausz Gábor, Jakupcsek Gabriella, Fresh Andi és Demcsák Zsuzsa lesznek.
Két ajánlót is mellékelt a mai bejelentéséhez a TV2:
Ha feliratkozik a Media1 Telegram-csatornájára, sosem marad le a híreinkről!
További híreket talál a Media1-en! Csatlakozhat hozzánk a Facebookon és a Twitteren, valamint feliratkozhat a hírlevelünkre is!