fbpx
eSIM.

Elérhetővé vált az eSIM a Yettelnél az összes számlás előfizetőnek

Egy új, kifejezetten okosórákhoz készült lakossági tarifát is bemutattak.

A közép- és nagyvállalati ügyfelek után már a Yettel lakossági és kisvállalati ügyfeleinek is elérhető a virtuális SIM kártya, az eSIM – közölte a mobilszolgáltató kedden közleményben. Az új funkció a Yettel tájékoztató oldalának tanúsága szerint csak a számlás (előfizetéses) tarifacsomagok mellé vehető igénybe, a feltöltőkártyás (prepaid) csomagok felhasználói számára nem elérhető.

Mint a Media1-nek megküldött közleményükben írták, az új generációs eSIM funkciói túlmutatnak a klasszikus SIM kártyák lehetőségein. Egyik előnye, hogy elkerülhetőek a fizikai kártyához kapcsolódó elmozdulásból és sérülésből adódó kellemetlenségek, egyszerűsíti a készülékváltást, a SIM profil pedig egy QR-kód segítségével könnyedén költöztethető. Az eSIM-et készüléklopás esetén sem lehet kivenni a telefonból, így lekövethető annak pontos helyzete. További előny, hogy használatával csökkent a műanyag-felhasználás, és kevesebb elektronikus hulladék keletkezik.

A kompatibilis készülékek – a mobiltelefonok és a táblagépek mellett az okoskiegészítők, például az okosórák – így egyszerűen használatba vehetők. Az eSIM sok olyan eszköznek is közvetlen mobilinternet-hozzáférést adhat, amely nem rendelkezik hagyományos SIM foglalattal, vagy amelyekbe korábban nem volt mód a fizikai kártya beépítésére.

A Yettelnél a szolgáltatás már minden hangalapú és mobilinternetes, számlás tarifacsomaggal elérhető, és új előfizetéshez, valamint meglévő fizikai SIM kártya cseréje esetén díjmentesen igényelhető.

eSIM.
Fotó: Yettel.

Külön tarifát hoztak létre

A Yettel Okosóra tarifa segítségével az ügyfelek az okostelefonjuk nélkül is online kapcsolatban lehetnek, például hívásokat indíthatnak és fogadhatnak, zenét hallgathatnak az okosórájukon. A jelenleg Samsung okosórákhoz igénybe vehető tarifacsomag 1 gigabájt adatkeretet tartalmaz, és hűség nélkül, e-Komfort csomaggal már bruttó 990 forintos havidíjért megvásárolható, a belföldi és 1-es roaming díjzónába indított hívások percdíja és az sms-díj pedig 40 forint.

Indult egy tájékoztató oldal is, mely ide kattintva érhető el.

További híreket talál a Media1-en! Csatlakozzon hozzánk a Facebookona Twitteren és a Telegramon, valamint iratkozzon fel a Media1 hírlevelére is!

Kiemelt fotó: stock / Depositphotos.com
Szóljon hozzá!

Értesüljön azonnal a legfontosabb médiás hírekről!

Lájkolja Facebook oldalunkat!


Kérje ingyenesen napi hírlevelünket!

Adatvédelmi beállítások