fbpx
kémkedés, megfigyelés, big brother, nagy testvér

Pegasus-ügy: foglalkozástól függetlenül bárkit megfigyelhetnek ma Magyarországon

Pintér Sándor belügyminiszter, valamint Hajdu János, a Terrorelhárítási Központ (TEK) főigazgatója sem cáfolni, sem megerősíteni nem tudta, hogy a Pegasus kémszoftverrel embereket figyeltek meg.

A Pegasus-ügyben tartott meghallgatást a Honvédelmi és Rendészeti Bizottság. Az elhangzottakat 2050-ig titkosították. A Demokratikus Koalíció (DK) alelnöke, Vadai Ágnes és Harangozó Tamás MSZP-s képviselő az ülést követően sajtótájékoztatót tartottak, melyen a publikus információkról adtak tájékoztatást.

Próbáltak rákérdezni konkrét személyekre a bizottsági ülésen – azokra, akik a Pegasus-listán szerepeltek.

Pintér Sándor belügyminiszter sem megerősíteni, sem cáfolni nem akarta, hogy ezeket a személyeket valóban megfigyelték-e. Semmilyen konkrét információt nem adott.

Részletesen rákérdeztek újságírókra, volt kormányközeli személyekre és ellenzéki polgármesterekre és azokra, akikről a sajtó korábban érintettként írt.

Pintér azt mondta Vadai elmondása szerint, hogy foglalkozástól függetlenül bárkit megfigyelhetnek ma Magyarországon, ha úgy gondolják, hogy gyanús. Akár szervezett bűnözés, akár terrorizmus, akár titkosszolgálati tevékenység kapcsán.

Vadai azt is elmondta: konkrét személyekkel kapcsolatban csak akkor fognak információt rendelkezésükre bocsátani, ha a kormánypárti többségű Nemzetbiztonsági Bizottság létrehoz egy tényfeltáró bizottságot.

Harangozó Tamás hozzátette: minden arra feljogosított szerv megrendelőként használhatta a Pegasust.

A 2021 júliusban kirobbant Pegasus-botrány során kiderült: számtalan magyar újságírót és médiatulajdonost is lehallgattak az izraeli NSO Group által fejlesztett kémszoftverrel a magyar titkosszolgálatok; a témában írt valamennyi írásunkat ide kattintva érheti el.

További híreket talál a Media1-en!

Kiemelt fotó: stock / Depositphotos
Szóljon hozzá!

Értesüljön azonnal a legfontosabb médiás hírekről!

Lájkolja Facebook oldalunkat!


Kérje ingyenesen napi hírlevelünket!

Adatvédelmi beállítások