fbpx
Digitalizáció, digitális vállalkozás.

Digiméter: Megtorpant a hazai kkv-k digitalizációja

Újra megmérte a hazai ki- és középvállalkozások digitalizációját a Digiméter. A fő index 40-es értéke (100-as skálán) nem változott – látszólag nem történt változás a tavalyi évhez képest, azonban az adatok mélyére nézve több apró eltérés is megfigyelhető.

A hat területet lefedő alindexek közül kiemelkedő változás a digitális jelenlét esetében, hogy jelentősen emelkedett a Google Cégem fiókkal rendelkezők aránya (16-ról 30 százalékra), visszaesett azonban az ügyfélszolgálati chatet vagy chatbotot használók száma (17-ről 8 százalékra).

Az informatikai biztonság alindex mérése során az derült ki, hogy egyre több cég használ VPN-t (19 helyett 24 százalék).

Kiemelkedő mértékben változó alindexek a Digiméter 2021-es felmérésében.
Kiemelkedő mértékben változó alindexek a Digiméter 2021-es felmérésében. Fotó: Digiméter

A Digiméter a korábbival megegyező módon közel 50 kérdéssel, 6 területen vizsgálta meg a cégek digitalizációját (digitális jelenlét, digitális mindennapok, vállalkozásvezetés, értékesítés és marketing, digitális pénzügyek, informatikai biztonság). A 2021. augusztus-szeptemberben végzett hibrid, online és telefonos adatfelvétel 757 hazai kkv válaszai alapján rajzol ki országos képet a hazai helyzetről.

Az eredményekben leginkább a változás látszólagos hiánya figyelhető meg.

A főindex stabilitása meglepte a mérés készítőit is, akik arra számítottak, hogy ha kis mértékben is, de évről-évre érzékelhető lesz a hazai cégek fejlődése a vizsgált területeken.

Az okokat keresve a legvalószínűbb magyarázatnak az tűnik, hogy az elmúlt másfél év különleges volt a kkv-k életében is.

A digitális pénzügyek területe a legfejlettebb

2020 márciusa után a legtöbb cég kényszer-digitalizáción ment keresztül, amikor több újítást is bevezettek (például új, online értékesítési megoldásokat próbáltak ki, távmunkára tértek át), ezek egy része azonban vagy nem vált be, vagy a járvány lecsengésével egyszerűbb volt visszatérni a jól megszokott régi folyamatokhoz, amik nélkülözik a legmodernebb digitális megoldásokat. A tavalyi, 2020 őszi felmérés egy részben „felturbózott” állapotot mutatott a cégekről; valószínűleg nagyobb ugrást lett volna látható 2019 és 2020 között, ha egy évvel korábban kezdődik a kutatás. Ezt kompenzálhatja a 2021-ben tapasztalt változatlanság. A digitális pénzügyek kivételt képeznek, továbbra is a legfejlettebb területnek számít a vállalkozások digitalizációs tevékenységei között.

„Az világosan látszik, hogy a pénzügyek területén a hatósági szabályozás segített beindítani, felgyorsítani a digitalizációs folyamatokat. Ha elkezdik használni a számlázóprogramot a vállalkozások, hamar rájönnek, hogy további automatizmusokkal jelentősen csökkenthetik a pénzügyi adminisztrációra fordítandó időt, erőforrást. Természetesen emögött komoly edukációs erőfeszítések is meghúzódnak, az a célunk, hogy minél jobban segítsük a vállalkozókat a saját céljaiknak megfelelő megoldások megtalálásában. Bízunk benne, hogy a számlázóprogramok által, majd a komplexebb pénzügyi automatizmusok kiépítésével a vállalkozások egyre tudatosabbak lesznek a pénzügyeik terén és »rákapnak« a digitalizációra”

– mondta Ángyán Balázs, a Számlázz.hu ügyvezetője.

Változások a felszín alatt

Az adatok mélyebb elemzésével több apró változás is felfedezhető. A vállalkozások méretének vizsgálatakor az látható, hogy a nagyobb (50-249 főt foglalkoztató) kkv-k fejlődni tudtak: fő Digiméter indexük 49-ről 52-re nőtt – csak ezt ellensúlyozza, hogy a náluk kisebb cégeknél visszaesés vagy stagnálás volt megfigyelhető.

A vállalkozások székhelye szerint is láthatóak eltérések: a közép-dunántúli cégek indexe a tavalyi 41-ről 36-ra, a dél-dunántúli cégeké 39-ről 33-ra, az észak-magyarországiaké pedig 39-ről 35-re csökkent, amit a fő index szintjén a közép-magyarországi cégek fejlődése takar el.

2020-hoz képest (18 százalék) kevesebb cégnek van webáruháza (13 százalék). Nem változott az otthoni munkavégzést kínáló cégek száma (23 százalék). Nőtt azonban a telekonferencia szoftvert használók száma (27 százalékra), valamint a kollaboratív csevegőszoftvert használó cégek aránya is (10 százalékra).

A vállalatirányítási rendszerrel rendelkező cégek aránya 43-ról 34 százalékra csökkent; növekedett viszont a papíralapú összesítéseket használó vállalatok aránya, 33 százalékra. Többen gyűjtenek adatokat is, hogy megalapozzák döntéseiket – 66 helyett 74 százalék.

Nem szignifikánsan, de csökkent az online hirdető cégek aránya (41 százalékra) és az online ügyfélszerző eszközök használata (26 százalékra), valamint az online hirdető cégek száma is (41 százalékra).

Mivel a hazai szabályozás elvárja a digitalizációt, az utóbbi egy évben nőtt a számlázórendszert használók aránya (összességében 79-ről 86 százalékra, felhőalapú rendszert (is) alkalmazók esetén 16-ról 19 százalékra), és csökkent azok aránya, akik nem bocsátanak ki/nem fogadnak el elektronikus számlát (18-ról 11 százalékra), eközben a banki mobilappok használata 58-ról 48 százalékra esett.

Nem használják ki a digitalizáció előnyeit a kkv-k

A kis- és középvállalkozások digitalizációja kapcsán megfigyelhető egyfajta kettősség. Míg a cégek vezetői, döntéshozói és alkalmazottai magánemberként az internet- és digitáliseszköz-használatukban feltehetően nem térnek el szignifikánsan a hazai átlagtól, addig a munkahelyükön, cégüknél mégis megelégszenek a meglévő folyamatokkal, analóg megoldásokkal.

A Digiméter megbízásából a konzorciumban részt vevő Reacty Digital 2021 szeptemberében végzett a 18-79 év közötti magyar lakosságra reprezentatív felmérést, hogy feltárja, milyen eltérés van a hazai kkv-k és a lakosság gyakorlata között.

Szolgáltatások magáncélú és céges használatának összehasonlítása a Digiméter 2021-es felmérésében.
Szolgáltatások magáncélú és céges használatának összehasonlítása a Digiméter 2021-es felmérésében

Ebből kiderült: a felnőttek 71 százaléka szokott terméket vagy szolgáltatást vásárolni online hirdetés hatására, miközben a kkv-k 41 százaléka hirdet csak online. Míg a hazai felnőttek 92 százaléka keres terméket vagy szolgáltatást a Google keresővel és 78 százaléka keres üzletekre, irodákra, vendéglátóhelyekre a Google Térkép segítségével, addig a kkv-k 27 százaléka található meg a Mapsen, 30 százaléknak van Google Cégem fiókja, 25 százalék hirdet Google Ads-szel, 11 százalék használ Google Shoppingot és 7 százalék keresőoptimalizálást. A lakosság 88 százaléka szokott családtagokkal vagy barátokkal chatelni és 59 százalék videochatel (pl. Zoom, Google Meet), ehhez képest mindössze a cégek 27 százaléka vesz igénybe telekonferencia szoftvert és 10 százaléka chatet a munkavégzéshez.

A magyar kkv-k számos területen lemaradnak tehát a lakossághoz képest, nem aknázzák ki a digitális eszközökben rejlő lehetőségeket, nem használják ki a munkavállalóik meglévő digitális készségeit.

Díjazzák a legversenyképesebb digitális vállalkozást

A Digiméter (melynek 2021-ben főtámogatója a Számlázz.hu) a lemaradás bemutatásán túl tükröt is tartana a cégeknek, és segítené a fejlődést is – a konzorcium 2021-ben díjat hívott életre, hogy a mérésben részt vevő 757 kis- és középvállalkozás közül megtalálja azt, amelyik összességében a digitalizációt tekintve a leginkább versenyképes.

A 2021-es Digiméter-díj nyertese a BonAir BG Kft. lett, mely az elérhető 100 pontból 86-ot ért el, „kiegyensúlyozott teljesítményével követendő példát mutathat a többiek számára”.

A teljes kutatás elemzése megtekinthető a Digiméter honlapján.

További híreket talál a Media1-en!

Kiemelt fotó: stock / Depositphotos
Szóljon hozzá!

Értesüljön azonnal a legfontosabb médiás hírekről!

Lájkolja Facebook oldalunkat!


Kérje ingyenesen napi hírlevelünket!

Adatvédelmi beállítások