fbpx
4iG

Már a 4iG az Invitech tulajdonosa

A 4iG tulajdonába került az Invitech ICT Services Kft. (Invitech), miután a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) múlt heti jóváhagyását követően a mai napon a tranzakció pénzügyi zárása is megtörtént.

„Az akvizícióval a 4iG újabb jelentős lépést tett annak érdekében, hogy az informatika mellett a telekommunikációs piacon is az egyik meghatározó szereplővé váljon Magyarországon, illetve a régióban. A tranzakciónak köszönhetően a magyar telekommunikációs és informatikai hálózati piac kiemelkedő szereplője csatlakozik a 4iG cégcsoporthoz. A 4iG és az Invitech, együttesen már az infokommunikációs szolgáltatások több területén is az egyik vezető szereplőnek számít Magyarországon. A társaság értékét a cég több mint 600 munkavállalója, 5000 ügyfele, valamint az ország második legnagyobb – 11 ezer kilométer hosszú – saját optikai gerinchálózata jelenti, miközben 23 ezer végfelhasználó IT-eszközét üzemelteti, és öt saját adatközponttal rendelkezik. Az Invitech infrastruktúra szolgáltatásait az összes hazai mobilszolgáltató igénybe veszi ”– áll a vállalat csütörtöki közleményében.

„Stratégiai befektetésként tekintünk az Invitechre, amely Magyarország egyik vezető telekommunikációs és távközlési infrastruktúra szolgáltató vállalata. A társaságnál dolgozó munkatársak szaktudására, a vállalat professzionális szolgáltatásaira alapozva szeretnénk a jövőben tovább építkezni a hazai és nemzetközi piacon”

– hangsúlyozta Jászai Gellért, a 4iG Nyrt. elnök-vezérigazgatója. „Támogatjuk a társaság menedzsmentjét és elkötelezettek vagyunk minden ügyfelünk magas minőségű kiszolgálása mellett” – tette hozzá az elnök-vezérigazgató.

„Az új tulajdonos érkezése fontos mérföldkő vállalatunk fejlődésében, hiszen a 4iG nem csupán a hazai ICT piac vezető szereplője, hanem szakmai befektetőként határozott piaci stratégiával rendelkezik a távközlési, illetve az infokommunikációs piacon”

– mondta Gerald Grace, a nagykereskedelmi partneri számára telekommunikációs és infrastruktúra megoldást, valamint vállalati ügyfelei számára menedzselt infokommunikációs szolgáltatást nyújtó Invitech vezérigazgatója.

„A 4iG és az Invitech szolgáltatási portfóliója nagyon jól kiegészíti egymást. A vállalataink közötti együttműködés jelentős keresztértékesítési lehetőségeket teremt, így ügyfeleinknek még átfogóbb távközlési és ICT -megoldásokat tudunk biztosítani” – tette hozzá a vezérigazgató.

A 4iG Nyrt. idén tavasszal az Antenna Hungáriával közös expanziós stratégiát, valamint jelentős magyarországi és nemzetközi akvizíciókat jelentett be, melyek sikeres lezárásával a 4iG az informatika mellett a távközlési iparág egyik meghatározó szereplőjévé válhat. Mint arról korábban beszámoltunk, a magyar állammal kötött stratégiai partneri megállapodásnak köszönhetően a tőkepiaci társaság még az idei évben többségi tulajdont szerezhet az Antenna Hungária Zrt.-ben is.

4iG

Invitech

Munkavállalók

1.200+

600+

Árbevétel 2020-ban

57,3 milliárd forint

24,8 milliárd forint

EBITDA 2020-ban

5,05 milliárd forint

9 milliárd forint

További hírek a Media1-en

Szóljon hozzá!

Értesüljön azonnal a legfontosabb médiás hírekről!

Lájkolja Facebook oldalunkat!


Kérje ingyenesen napi hírlevelünket!

Adatvédelmi beállítások