Soha annyi saját gyártású produkcióval nem nyitották az őszt az AMC infotainment csatornái, mint 2021-ben – hangzott el a tévétársaság mai, szerdai sajtótájékoztatóján Budapesten, ahol Málnay B. Levente, az AMC Networks International Közép- és Kelet Európáért felelős ügyvezető alelnöke elmondta:
„2020-ban a saját gyártású produkcióink óraszáma magasabb volt, mint a COVID előtti évben, 2019-ben. 2021-ben ezt megduplázzuk.”
Málnay B. Levente elmondta, az AMC Networks gyártócégei közreműködésével összesen mintegy 240 órányi szórakoztató műsort készítenek idén a Spektrum Home, a TV Paprika és a Spektrum csatornákra.
Az őszt a Spektrum Home csatorna sorozatai nyitják: szeptember 4-étől látható a „Spektrum Home Magazin” vadonatúj részekkel, Havas Dóra és McMenemy Márk vezetésével. Szeptember 18-án kezdődik a „Luxusra tervezve” új évada Sütő Enikővel. Már augusztus 29-től folytatódik D. Tóth Kriszta „DTK: Elviszlek magammal” című műsora vadonatúj epizódokkal, melyben a beszélgetőpartnerek között lesz Kásás Tamás, Bánsági Ildikó, vagy a Szabó T. Anna és Dragomán György páros. Augusztus közepe óta pedig új részekkel látható az „Álomszobagyár”, ahol Csorba Anita ezúttal egy-két szerencsés Spektrum Home néző lakását is újraálmodja.

Új arculattal jelentkezik a TV Paprika
Nemcsak új őszi műsorral, hanem új logóval és filozófiával várja a nézőket a TV Paprika – mely a főzés öröme mellett arra is biztat, hogy minél több minőségi és kreatív időt töltsön együtt a család és a barátok.
Október 2-án kezdődik a „Jöttünk, láttunk, főztünk” című, saját gyártású produkció, melyben az 5 főszereplő gasztrobloggernek egy-egy sztárvendég két receptjét kell hagyományos, vagy éppen újszerű módon elkészítenie Havas Dóra és Bede Róbert segítségével.
Október 16-án folytatódik a „Piríts rám!” című gasztro-vetélkedő a második évaddal, melyben továbbra is a nők kezében lesz az irányítás, és a férfiak kezében pedig a fakanál.

Premierek a Spektrumon
Új produkcióban jelentkezik Thuróczy Szabolcs, aki a Tiltott Zónák című, szeptember 19-től jelentkező műsorban olyan titkos helyekre kalauzolja a nézőket, ahová senkinek, vagy csak nagyon keveseknek van belépése, és olyan kulisszatitkokba avat be, amelyek a nagyközönség számára ismeretlenek.
Október 31-én indul a csatorna másik saját gyártású sorozata, mely Erdély 21. századi, modern arcát hivatott bemutatni „Erdély – a székelykapukon túl” címmel. Házigazdája Nyáry Krisztián író, irodalomtörténész és kommunikációs szakember, valamint lánya, Luca lesz.

Az összes premier:
Spektrum Home
Álomszobagyár – augusztus 15. 11 óra, új részek minden vasárnap
DTK: Elviszlek magammal – augusztus 29. 11:30, új részek minden vasárnap
Spektrum Home Magazin – szeptember 4. 10 óra, új részek minden szombaton és vasárnap
Luxusra tervezve – szeptember 18. 21:30, új részek minden szombaton
TV Paprika
Jöttünk láttunk főztünk – október 2. 15 óra, új részek minden szombaton és vasárnap
Piríts Rám! 2. évad – október 16. 16 óra, új részek minden szombaton és vasárnap
Spektrum
Tiltott Zónák – szeptember 19. 17 óra, új részek minden vasárnap
Erdély – a székelykapun túl – október 31. 17 óra, új részek minden vasárnap
További híreket talál a Media1-en!