Hamarosan képernyőre tűzi a Dancing with the Stars (DWTS) második évadát a TV2: szeptember 25-én táncparkettre lép a tizenkét híresség. Mint arról korábban beszámoltunk, a showműsor műsorvezetői Lékai-Kiss Ramóna és Stohl András lesznek.
A táncosokról már korábban lerántotta a leplet a csatorna, melyről a Media1 is beszámolt, most pedig a zsűriről közöltek információt. Az idei évadban új zsűritagként bukkan fel Bereczki Zoltán, aki így nyilatkozott szerepéről:
„Az biztos, hogy nem lesz egyszerű dolgunk, hiszen nagyon sok szempontot figyelembevéve kell értékelnünk egy korántsem egyszerű műfajban. A versenyzők mind a nagyközönség előtt élő emberek, így azt gondolom, valamilyen formában érteniük kell a történetmeséléshez, meg kell tudniuk szólítani a közönségüket. Az a kérdés, kinek sikerül majd érzelmet kifacsarni és megértetnie magát a táncon, egy-egy produkción keresztül. Ez pedig nem egyszerű, hiszen megvannak mindenkinek a maga adottságai és ezáltal akár korlátai, de éppen ezért én a szándékot, a szorgalmat, az alázatos munkát is figyelni és értékelni fogom.“
Ördög Nóra, aki az első szériában is részt vett, meglepetéseket vár az idei mezőnytől:
„Nagyon örülök, hogy életem első zsűrizése után idén is a táncparkett széléről nézhetem majd a produkciókat. Szerintem ismét nagyon színes és izgalmas a mezőny, alig várom, hogy lássam a csapatot egy számukra teljesen idegen közegben teljesíteni. A fiúkra különösen kíváncsi vagyok, mert szerintem érdekes lesz, hogy a saját terepükön nagyon magabiztosan mozgó férfiak hogyan találják meg magukat például egy cha-cha-cha koreográfiában” – mondta Nóri. – „Mindenkinek van egy elképzelése a táncról, de biztos vagyok benne, hogy már most teljesen mást gondolnak erről a világról, mint két hónappal ezelőtt. Ez egy hatalmas kaland, egy utazás, ami megváltoztatja a testtudatukat, a gondolkodásukat, kinyit olyan kapukat a lelkükben, amire talán nem is számítanak, ettől olyan izgalmas. Annyit ígérhetek, hogy szigorúbb nem leszek, de őszintén el fogom mondani a véleményemet a látottakról, természetesen a legnagyobb jó szándékkal.”
Kováts Gergely Csanád az idei táncosoknak is szigorúságot ígér, de várja, ki lesz az, aki produkciójával szíven találja majd:
„Hiába nem profi táncosok állnak majd előttem, az adott produkcióba fektetett rengeteg energiát, a munkájukat komolyan kell vennem és meg kell tisztelnem azzal a versenyzőt, hogy olyan véleményt fogalmazzak meg, amiből építkezni, tanulni tud. Persze nekem kontrollálnom kell magam, hogy mindezt érthető módon tegyem és ne billenjen át egy nagyon szakmai értékelésbe a mondandóm, de az biztos, hogy a tapasztalataimat át fogom adni a versenyzőknek, hogy hétről hétre egyre többet tudjanak kihozni magukból” – árulta el Csanád. – „A zsűriasztalhoz minden szigorúság mellett azt gondolom, hogy nyitott szívvel kell leülni. A tánc az érzékekre kell, hogy hasson, várom, hogy a produkciók elvigyenek magukkal, meglegyen a flow. A legjobban azt szeretem, amikor a zsűri is elveszti a fejét és kiszakadunk abból, amiben vagyunk, mondhatni kicsit elfelejtjük, miért is ülünk ott.”
Molnár Andrea tanáccsal is szolgált a most még próbateremben izzadó hírességeknek:
„Azt tanácsolom a versenyzőknek, hogy mindig igyekezzenek új oldalukat megmutatni, engedjenek minket nézőket közelebb magukhoz. Merjenek megnyílni, legyenek bátrak és vállalják fel az esendőségüket is. Úgy gondolom, a produkción túl az oda vezető út, a küzdelmeik is érdekesek és fontosak, azokból is tudnak meríteni, azáltal lesz igazán élvezhető és hatásos egy-egy tánc, ha a lelkük is benne van. Nagyon nagy szerepe van ebben a profi táncosoknak, hogy hogyan tudnak összhangba kerülni a párjaikkal és kihozni belőlük a személyiségüket a táncon keresztül. Az első évadot látva úgy érzem, aki egy kicsi gátat is hagy, és nem adja át egészében magát ennek a kalandnak, a táncnak, az egy ponton túl nem tud jól teljesíteni.”
Elkészült az idei széria hivatalos slágere, a „Táncolj még!” is, Vastag Csaba és Wolf Kati előadásában.
A Dancing with the Stars online háttérműsorát a tavalyi győztes, Gelencsér Tímea vezeti majd, melyet a TV2 Play oldalán követhetnek nyomon a nézők.
További híreket talál a Media1-en!