Bár már a múlt hét végén véget ért a tokiói olimpia, de az észak-koreai állami televízió, a KDNK csak két nappal a záróünnepség után sugározta az első adását az ötkarikás játékokról – írja a BBC.
A Koreai Központi Televízió ezen a héten mintegy 70 percet sugárzott, az Egyesült Királyság és Chile között zajló női focibajnokságból. A mérkőzést még hetekkel korábban, július 21-én játszották.
Az NK News nevű oldal szerint a női mérkőzést kommentárok nélkül és alacsony felbontásban sugározták Észak-Koreában. Egy másik híradás szerint szintén leadták a július 21-i brazil-kínai meccset is.
A felvételek eredete egyelőre kérdéses.
Észak-Korea volt a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) tagországai közül az egyetlen, amely nem vett részt a tokiói játékokon. Phenjan arra hivatkozva nem küldött delegációt a 2020-as tokiói játékokra, hogy meg akarja védeni sportolóit a COVID-19-től. Azt állították, hogy nincs vírusos megbetegedés az országban, ezt azonban egyes szakértők vitatják.
Ez a mostani volt az első alkalom 1988 óta, hogy Kim Dzsongun észak-koreai vezető országa kihagyott egy nyári olimpiát, amikor a hidegháború idején bojkottálta a szöuli játékokat – idézte fel a brit közmédia.
Rekordok dőltek meg a tokiói olimpia európai közvetítése kapcsán
A Discovery közvetítette Európa 50 országában a tokiói olimpiát, összesen 11 nemzeti kiadásban, 19 nyelven. A Discovery épp ma közölte, hogy rekordokat hozott az olimpia közvetítése. Elárulták: a versenyeket Európában több mint 372 millióan követték a televízióban és digitális platformokon, ezenkívül a Discovery digitális előfizetéses szolgáltatásaira a 2018-as pjongcsangi téli olimpiai játékokhoz képest pedig majdnem háromszor annyian iratkoztak fel.
Az olimpia több mint 372 milliós európai nézettsége több mint 10 százalékkal haladja meg a 2018-as pjongcsangi téli olimpia adatát. Több mint 175 millióan – 13-szor többen, mint 2018-ban – a Discovery televíziós és digitális közvetítését követték, a versenyeket további közel 200 millióan pedig olyan partner műsorszolgáltatóknál nézték, amelyekkel – többek közt 45 szabadon fogható nemzeti műsorszolgáltatóval – a Discovery Európa-szerte licenc-megállapodásokat kötött.

Magyarországon az Eurosport1 a magyar sikersportágak közvetítései mellett komoly figyelmet fordított a tradicionális olimpiai sportágakra is. Az Eurosport2 a tokiói játékok során pedig legfőképpen a magyar sportolók versenyzésére koncentrált. A minden pillanatot lefedő olimpiai közvetítés érdekében az Eurosport a Discoveryvel partnerségben álló tévészolgáltatóknál összesen hét exkluzív pop-up csatornát is indított, különféle sportágakra specializálódva összesen több száz órányi élő közvetítéssel.
A Discovery digitális platformjain – a discovery+ és az Eurosport előfizetéses szolgáltatásain – 1,3 milliárd percnyi olimpiai tartalmat fogyasztottak el. Ez 21-szer több mint a 2018-as téli olimpián, egy felhasználó pedig átlagosan 60 százalékkal több percet nézett a tokiói olimpiából, mint a pjongcsangiból. A Discovery első nyári olimpiai közvetítésének nézettségi eredményei jól illusztrálják, hogy a világ legnagyobb eseménye iránt továbbra is széles körű az érdeklődés Európa-szerte – írják.
Itthon az Eurosport Facebook oldalán kínált extra digitális tartalmakat: minden nap végén élő elemző műsorokat láthattak a nézők, ahol a kommentátorok és szakértők mellett olimpiai és világbajnokok beszélték meg a nap eseményeit. A műsorban Szabó Gábor, Ajkler Zita, Szabó Petra és számos jól ismert Eurosport kommentátor és szakértő elemzett, akikhez többek között Horváth Mariann hatszoros világbajnok vívó és Köves Gabor, a magyar Davis Kupa kapitánya, volt olimpikon is csatlakozott.
A helyi időzóna miatt Európában nem hagyományos esti főműsoridőben mentek a közvetítések, ennek ellenére a lineáris televíziós nézettségi adatok nagyon erősek voltak az északi piacokon, ahol a Discovery ingyenesen fogható csatornákon mutatta be a játékokat.
Az olimpia legmagasabb közönségaránya az északi régióban 86% volt, a játékok teljes ideje alatt a közvetítések Norvégiában és Svédországban 80% feletti közönségarányt hoztak. Az Eurosport fizetős televíziós hálózatán 42%-kal javult a közönségarány 2018-hoz képest.
Az ingyenes Eurosport.com és annak helyi oldalai is napi látogatottsági rekordot döntöttek, háromszor nagyobb eléréssel, mint a 2018-as pjongcsangi téli olimpia hasonló napi adatai. Az Eurosport olimpiai közvetítéseit több mint 47 millió egyedi látogató követte az olimpia 17 napja alatt, és az oldalmegtekintések és a videóindítások száma több mint kétszeresére nőtt az előző téli olimpiai játékokhoz képest. A magyar Eurosport.hu is különféle tartalmat – szakértői elemzéseket és exkluzív videókat – kínált az olvasók számára az olimpia alatt.
Még több hír érhető el a Media1-en.