Pénteken este debütált Rákay Philip kormánypárti véleményvezér új online csatornája, melyet a Megafon Központ támogatásával hozott létre. A Mandineren jelent meg a fideszes véleményvezérrel, a Magyar Televízió egykori intendásával egy interjú, mely szembeállította a Gulyás Márton-féle nagy népszerűségnek örvendő Partizán című YouTube-műsort és a Rákay által elindított Patrióta nevű csatornát:
„Beszédes nevek. Ők a partizánok, mi pedig a patrióták. Szerintem ez mindent elmond arról, kik vagyunk és miben hiszünk” – szúrt oda Gulyás Mártonnak a fideszes véleményvezér, aki annak idején egy Kossuth téri fideszes tüntetésről azt állította, hogy azon 2 millióan vesznek részt, holott ez fizikailag képtelenség lett volna.
Rákay azt mondta, szeretné, hogy a Patrióta YouTube-csatorna szeptemberre jelentős nézettséggel rendelkezzen. Ennek érdekében új, szokatlan hangvételű interjúkat, háttérbeszélgetéseket és világmagyarázó elemzéseket is tervez. A műsorkészítő csapatot pedig jórészt fiatalokból válogatta össze, akiket okosnak és roppant tehetségesnek tart, és büszkén vállalják az értékrendjüket.
Rákay úgy gondolja, hogy mostanában azért kap hideget és meleget, mert megjelent a Facebookon, amit szerinte hosszú ideje jórészt a balliberálisok hegemóniája határozott meg.
„Öt év közéleti hallgatás után indítottam el a Facebook-oldalamat – a Megafon szakmai támogatásával –, s mára, néhány hónap kőkemény munkája után milliós eléréseket produkálunk. A Megafon csapatához időközben kiváló véleményformálók csatlakoztak, s hirtelen megteremtettünk egy új, igen látványos és hatékony jobboldali, patrióta platformot.”
– mondta Rákay.
Szerinte a balliberális média „valahogy sohasem kutatja, miből és mennyi pénz terem Karácsony Gergely, Jakab Péter, vagy éppen Gyurcsány Ferenc hirdetett videóira a Facebookon” de „a Megafon nem állami pénzből, hanem adományokból gazdálkodik”.
Rákay azt mondta, hogy több olyan barátja is van – kisebb és nagyobb vállalkozók –, akik jobboldaliak, és mecénásként részt vállalnak a misszióból, hogy felhangosítsák a patrióták hangját a Facebookon.
A Megafon Központ az utóbbi hónapokban sok fizetett hirdetéssel támogatta a fideszes véleményvezérek Facebook és Instagram csatornáit, erről itt írunk részletesen. A központ alapítója azt állítja, hogy konzervatív üzletemberektől származik a pénz, de korábban az Átlátszó megírta, hogy áttételen keresztül a Miniszterelnöki Kabinetiroda is feltűnik a pénzek forrásaként, amiről itt olvashatnak.
Rákay Philipről itt írtunk korábban.
Itt a Patrióta első adása. Ennek elején Rákay azt állítja, hogy tele van a média balos propagandával. A videó alatt talál egy másik videót, melyet a Partizánt készítő Gulyás Márton tett közzé a Patrióta elindulásának apropójára.
Még több hír található a Media1-en!
Iratkozzon fel napi hírlevelünkre, hogy ne maradjon le a történésekről! Csatlakozhat a Media1 Facebook-oldalához is!