Az NBC News a BuzzSumo médiaelemző cég segítségével megvizsgálta, hogy egy hét alatt milyen online hullámokat vetett a From the Desk of Donald J. Trump névre keresztelt új közösségi médiás platform.
E szerint alig több mint 212 ezer aktivitást produkált, vagyis összesen ennyiszer lájkolták, kommentelték és/vagy osztották meg más felületeken az exelnök kinyilatkoztatásait – írja a 444.hu.
Ennek kisebb részben az is az oka, hogy az új felületen nem lehet kommentelni, és egyéb módon sem tudják kifejezni a véleményüket az olvasók. Trump jelenlegi legnépszerűbb posztja az, amelyben a Facebook azon döntése ellen kelt ki, hogy fenntartja a kitiltását – de még ez is csak 16 ezres aktivitást ért el. Összehasonlításképp: korábban a volt amerikai elnök egy-egy posztja ritkán állt meg többszázezer lájk, komment, megosztás alatt.
Az NBC szerint attól függ, hogy Trump politikai tényező marad-e, hogy visszatérhet-e a mainstream közösségi média platformokra.
Egyelőre nem látszik, hogy ez mikor történhet meg. Múlt héten például a Marketingmorzsák szerint a Twitter egy olyan profilt tiltott le végleg, amelyik többnyire Trump új blogposztjait osztotta meg. A cég azzal indokolta a lépést, hogy minden olyan profil ellen fellépnek, amelynek az a célja, hogy helyettesítsen vagy népszerűsítsen egy felfüggesztett felhasználótól származó tartalmakat.
Még több hír található a Media1-en
Borítókép: Donald Trump volt amerikai elnök / Fotó: Stock / Depositphotos.com