A Ringier Axel Springer Magyarország (RAS Magyarország) marketingvezetői feladatait 2018 nyara óta Tóth-Császár Gergely kiadóigazgató látta el, aki eredeti üzletágvezetői tevékenysége mellé, plusz megbízásként vállalta a marketing terület vezetését. Azért adja át a marketing terület irányítását július 1-jétől Holovács Annamáriának, hogy teljes kapacitásával a magazin divízió üzleti fejlesztésén dolgozhasson – derül ki a médiavállalat tájékoztatásából.

Holovács Annamária mintegy húsz évnyi médiapiaci és üzleti projektmenedzsment tapasztalattal érkezik a kiadóhoz. Számos szakmai szál fűzi a RAS Magyarország egyik anyavállalatához, a svájci Ringier Csoporthoz, hiszen 1999-ben itt indult szakmai pályája, majd később is számos Ringier-kötődésű projekten dolgozott. A kétezres évek elején részt vett a Magyar Hírlap Rt. és a Népszabadság Zrt. akvizíciójának lebonyolításában, később a Ringier marketing és sales support osztályát vezette. 2002-ben lett a National Geographic lapigazgatója, majd a Népszabadság marketingvezetője volt. A Mediaworksnél betöltött regionális marketingvezetői feladatok után stratégiatervezési tanácsadóként folytatta pályáját, így tért vissza 2019 őszén a RAS Magyarországhoz is.
A Ringier Axel Springer Magyarországhoz olyan termékek tartoznak mint például a Blikk és a blikk.hu, a Glamour, a Kiskegyed.
További hírek és cikkek találhatók a Media1-en!