Jim Jam TV

Érkezik a teljesen magyar JimJam tévécsatorna

Januártól váltanak magyar műsorrendre, márciustól pedig már reklámot is értékesítenek majd rajta.
Share on facebook
Share on twitter
Share on tumblr
Share on linkedin

Málnay B. Levente, az AMC Networks Central Europe vezetője is előadott kedden a Magyar Műsorszolgáltatók Elektronikus Egyesülete (MEME) által szervezett Big Picture tévés konferencián Budapesten. Az ügyvezető a Big Picture közönsége előtt jelentette be, hogy a 2-5 éveseknek szóló JimJam gyerekcsatorna eddigi régiós sugárzása helyett a magyar piacon magyar feed, azaz magyar műsorrend lesz.

Azzal, hogy a JimJam teljesen lokalizálttá válik, még inkább ki tudják szolgálni a helyi nézői és hirdetői igényeket, ennek köszönhetően 2020 márciusától el tudják kezdeni a reklámértékesítést is.

Az AMC által működtetett gyerekcsatornán a reklámidőt az RTL Magyarország tulajdonában lévő R-Time sales house értékesíti majd, ahogyan történt ez eddig is az AMC Networks csatornái esetében is.

A JimJam 2006-ban Olaszországban indult gyerektévé, de műsora Romániában, Lengyelországban, Csehországban, Szlovákiában, Magyarországon, Portugáliában, Izraelben, a Dél-afrikai Köztársaságban, Thaiföldön, az arab államokban, Oroszországban és Ukrajnában is fogható. Eddig a régióban azonos tartalom volt látható, ezt választják most külön.

A Big Picture konferenciáról ide kattintva olvashatják el többi tudósításunkat. További tévés hírek találhatók a Media1 tv rovatában.

Szóljon hozzá!

Ez is érdekelheti